Volt kilós, kétkilós, három kilós, sima kifli, sós kifli, vajas kifli...

De ha tehette miért akart mindenki péküzemből vásárolni? Miért nem volt jó a bolti?


Régen az emberek jobban értettek a kenyér minőségéhez.
Nem véletlen, hisz vagy ők, vagy szüleik, nagyszüleik még otthon sütötték a kenyeret, így tudták melyik a jó, és melyik a nem igazán jó minőség.
Nem ízre, vagy puhaságra. 
Teljesen mást néztek.
A bolti kenyeret például azért nem szerették, mert a kenyeret sütése után pihentetni kell, hogy lehűljön. 
Annak idején műanyag ládában, nagy kenyeres kocsival szállították a boltokba, és a legtöbbször nem várták meg, hogy kellő hőmérsékletű legyen.
Ezért aztán nyirkos, nyomott, zsenge lett. Felszedte magába a többi kenyérből a párát, és szabályosan össze lehetett nyomni a kenyér bélét - ami még nem lett volna baj - de úgy is maradt. Sokszor elég volt lenyelni.
Aztán volt olyan időszak is, amikor a Sütőipari Vállalatnál új kemencéket üzemeltek be. Egy ideig - több hónapig - a kenyerük lényegében ehetetlen volt. Illetve ehető volt, csak élvezeti értéke egyenlő volt a nullával. 
A belseje felfújt, a külseje csont száraz. Idő kellett, hogy kialakuljon.

Valahogy a bolti kenyeret az idősebb korosztály nem szerette. Ragaszkodott a pékséghez, hozzánk Debrecenben legközelebb a Nyíl utca volt, itt mindig rengetegen álltak sorban, elég sokan egyformán gondolkodtak. Itt helyben árultak, legalábbis helyben is árultak - ráadásul jól szellőző, hatalmas, fém kosarakból, hiába volt meleg, sőt forró a kenyér, ahogy a boltba került - nem nyomódott össze.

Az itt vásárolt kenyér ropogós héjú volt, ha összenyomtad, utána visszaugrott, felvette régi alakját. Nem morzsálódott, és még három nap múlva is kenyér volt.
Nagymama, aki finnyás volt ezen a téren - a Nyíl utcai kenyeret kifejezetten szerette.
Mint ahogy a kifli is más volt még akkor, a zsemléről ne is beszéljünk. 
Ez a zsemle ami most van, egy felfújt hólyag. A régiben volt anyag, fel lehetett vágni akár 3-4 szeletre is, és a szeletek kenhetők voltak. 
Lehetett belőle zsemlekockát csinálni, nem esett szét. Nem lett a háromnegyede már akkor zsemlemorzsa. 
A kifli sodort volt, és ha a külsejét lerágtad, még akkor is tömege volt a belének, és tartása. Nem volt száraz, hanem kívül ropogós, belül meg puha, de mégis tartalmas.
A sós kiflin pont annyi só volt, amennyi kellett. Manapság vagy egy darabra egy dekás is rászórnak, vagy pedig sima konyhasót pergetnek egy csomóba, esetleg itt ott megmutatják a sónak. Szóval vacak.
Volt pacsni, kalács, briós, bukta. Túl sok péksüteményt nem lehetett kapni, de ami volt az ehető volt, és tartalmas. 
Fotó: Fortepan.hu/Fortepan, Pinterest.com


Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!