Elhunyt az "örök" Spartacus - Kirk Douglas

Belarusz - fehérorosz -  származású volt, eredetileg Iszur Danyilavics Dzemszkinek hívták. 1916. december 9-én született New Yorkban állam Amsterdam városában. Bár Oscar-díjat sosem kapott, az Amerikai Filmintézet listáján ő a 17. a férfi filmlegendák között. 


Hatan voltak testvérek, és bár nehéz körülmények között éltek - jó tanuló volt, sportolt, birkózott, de már ekkor is kipróbálta magát színjátszóként. 
Beiratkozott az Amerikai Színművészeti Akadémiára, de mellett dolgozott is, hisz nem volt pénzt otthon tandíjra. 
A harmincas években fedezte fel a színpad, ekkor változtatta meg nevét is. Utána jött a világháború, a haditengerészetnél szolgált, majd csak a háború után tért vissza a színpadra. 
1946-ban aztán felfedezte a film is. Az a színész volt, akit sosem skatulyáztak be, és minden rábízott figurát képes volt hitelesen alakítani. 
Kifejezetten intelligens, elmélyült egyéniség volt, tudatosan, és hitelesen alakította szerepeit. 
Sokat szerepelt Burt Lancasterrel - 7 film erejéig - mindegyik kasszasiker lett. 
Kétszer házasodott, az elsőből két fiú született. Az egyik Michael színész lett, a másik fiú Joel pedig producer. 
Második házasságából is két fiú született. Ott az idősebbik producer Peter, a fiatalabbik pedig (Eric) színész lett.
80 évesen stroke-t kapott, melyről aztán könyvet írt. Kifejezetten azért, hogy rávezesse az embereket, hogy kell hozzáállni ehhez a betegséghez, és miként lehet úrrá lenni rajta.
Ő volt Némó kapitány az 1954-es feldolgozásban, és ő volt az 1960-as Spartacus. 
Férfias, karakteres, ugyanakkor rendkívül érzelmes alakításokkal lettünk általa gazdagabbak.
Fantasztikus még kimondani is: 103 évet élt...
Fotó: Készítette: Trailer screenshotLicencing information :https://web.archive.org/web/20080321033709/http://www.sabucat.com/?pg=copyright and http://www.creativeclearance.com/guidelines.html#D2 , NFL films

Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!