Mire volt jó a pemetefű cukor? És a karamell, vagy a sós vízzel gargalizálás?


Régen egy egyszerű megfázásnál, kaparós toroknál nem rohantunk egyből a patikába torokfertőtlenítőt venni, hanem először jöttek a házi szerek.

Ha lázas volt a gyerek, akkor nagy eséllyel a szülő persze elvitte orvoshoz, de míg oda nem került, addig is jöttek a csodaszerek.
Amik tényleg csodák voltak, mert hatottak.
Első lépés ilyenkor a torok bekötése volt. Kendőt rátekertek, volt hogy állott vizeset, de volt olyan is, hogy csak szárazon. A lényeg az volt, hogy melegen tartsa a fájós torkot, így a gyulladás gyorsabban fejlődik ki, de hamarabb is múlik.
Aztán jött a forró tea, lehetőleg jó citromosan. Ugyan nem sok C-vitamin maradt benne, de ez valahogy hozzátartozott az egészhez.
Köhögésre jó volt még a karamellből készült tea is, nyugtatta a torkot, hisz bevonatot képezett rajta. De ami a legjobb volt benne, hogy az íze nagyon-nagyon finom volt, mint a reszelt almának is, mely régen a betegeknek egyik alap ételük volt. Hisz vitamin van benne, rostos, ráadásul segít áttisztítani a baciktól a bélrendszert, mint ahogy a teának is ez egyik feladata. 
Volt, aki a sós vízzel gargalizálásra esküdött, de volt külön csepp is, ami erre nagyon szuper volt, és igazándiból az íze sem volt borzalmas, de mégis csak gyógyszer, amit egy gyerek sohasem szeret.
Ha csak reggel rendelt az orvos, és ugye a betegségek legtöbbször este kezdődnek - akkor a torokfájós még egy Kalmopyrint is kapott, hogy a meleg teától, meg a nyakig betakarózástól egy jót izzadjon.
Úgy voltak vele, hogy ilyenkor távoznak a bacik, nagy részét kiizzadja a gyengélkedő ember.
Aztán  ott volt még a Diana sósborszesz, amit szinte mindenre használtak, de egyik fő felhasználási időszaka az ősz és a tél volt, amikor a fél ország köhögött, vagy torkát köszörülte.
Volt a Negro is már akkoriban is, de még csak egy ízben, ami jelenleg a Klasszikus mögött bújik meg. Ez épp elég erős volt ahhoz, hogy kevésbé fájjon a torok, és az orr is tisztuljon valamelyest.
Így aztán még nem volt mézes változata sem, de mégsem maradtunk mézes íz nélkül, hisz az a gyártó, aki egyébként a Pemetefű cukorkát készítette nagyon hasonló csomagolásban, kiszerelésben forgalomba hozott mézes cukorkát is, ami nagyon-nagyon finom volt, és drágább is, mint a Pemetefű... Így aztán ritkábban kaptunk, esetleg betegség idején.
Mindenesetre a hatvanas-hetvenes évek idején még egy torokgyulladással is otthon kellett ülni.
Sőt, nem csak ülni, hanem legtöbbször a szülők megkövetelték, hogy feküdjél. Ne olvass, ne tévét nézz, hanem pihengessél.
Mivel tudták, hogy fölösleges izgés-mozgással csak lassítod a gyógyulási folyamatot...
Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!