Immár 33 éves felvétel - az első Szilveszterkor készült fotó

1987-ben indult útjára az első magyar szappanopera: a Szomszédok, ami nem is volt igazán szappanopera, legalábbis nem a klasszikus fajtából, hisz nem minden nap, és nem napközben jelentkezett. 


Hanem bizony kéthetente, és főműsor időben. 
Különböző színházakból érkeztek a szereplők, elég volt összehangolni a forgatási időpontokat.  Teljesen más korosztály, és más felfogásuk is volt az életről, színészetről, televíziózásról egyaránt. 
Ettől függetlenül az Ország-Világ munkatársa szerint már teljesen összekovácsolódtak az eltelt félév alatt. 
Hatalmas népszerűségre tettek szert a szereplők szinte pillanat alatt, az egyik legnézettebb műsor volt akkoriban. (A legnézettebb viszont szinte mindig a tv-híradó volt) 
A közönségnek - mint írtam tetszett - a kritikusok meg inkább fanyalogtak, mint bólintottak volna. De hát a szappanopera nem is igazán művészi munka, ez kifejezetten a közönségnek szól, egyszerű, könnyen emészthető stílusban. 
A sorozat rendezője Horváth Ádám volt - akiről mai napig kevesen tudják, hogy nagyapja a világhírű író, Molnár Ferenc volt. 
Ő a sorozatot fiktív történetként állította be, amely persze erősen tartalmazott valóságos elemeket is. Egyfajta riport-publicisztikának lehetne nevezni. Mindig az épp aktuális történéseket dolgozta fel szomszédi környezetben. 
Újdonság volt ez a Szabó családhoz viszonyítva, hisz a rádióbeli család történetében könnyű volt itt-ott csalni cseppet, nem láthatók a szereplők, hang után értékelték az emberek a történteket. 

Viszont egy televíziós sorozatnál fokozatosan látjuk az eltelt időt, itt inkább valóban a múló idő alakítja a történteket. Hisz mindig jön valami újdonság a külvilágban is, meg hát a színészek életéből is át lehet vinni pár történést. 

Legkedvesebb karakterek a sorozatban tagadhatatlanul a két öreg, Takács István gépkocsivezető, és felesége, Lenke néni - bolti eladó voltak. Megformálójuk amúgy is közönség kedvencek és hatalmas színészek voltak: Zenthe Ferenc és Komlós Juci. 
Valójában a sorozatot ők hordozták hátukon, nélkülük már a történet nem lenne ugyanaz. Úgy, mint a Szabó családnál.
Még Szabó bácsi elvesztését /Rajz János/ feldolgozták a nézők, de Gobbi Hilda Szabó néniként már pótolhatatlan volt. Nélküle a sorozat már nem ért semmit. 
Fotó: Ország-Világ 1988. január 6. Fotó: Ács Irén  Forrás: Ország-Világ 1988/01/06. Barabás Tamás

Megjegyzések

A kommentek időeltolódással jelennek meg, mivel az admin. felelős a hozzászólások tartalmáért...vagyis kénytelen vagyok átnézni...