Újságban, munkahelyen, iskolában simán megszégyeníthettek az ötvenes-hatvanas években

Vagy bírtad a strapát, vagy még jobban vissza süllyedtél.  Régen valahogy a közösség visszatartó erejében nagyon - túlzottan is bíztak. Nem a család összetartásával foglalkoztak sok helyütt, vagy hogy az asszony köténye takarja a bajokat, ami problémát csak lehet - családon belül tartsanak...


Így fordulhatott elő az is, hogy az egyik régi, 1960-as napilap júniusi számában megjelent egy hirdetés, vagy inkább felhívásnak mondható - arról, hogy egy asszony, aki még nevét, címét is közli volt férjéért már a kisujját sem mozdítja meg. 
Nyilván tett érte az istenadta, ilyesmit még akkortájt sem kürtöltek szét - de ha ezt manapság összehozná, akkor nagy eséllyel még őt büntetné. 
Hisz ez már becsületsértés. Az őt megkeresőknek - fizesse ki a férje által lekortyolt hitelt, vagy az összetört kocsma bútort - simán mondhatta volna, hogy nem, hisz elváltak, semmi felelősséget nem köteles vállalni utána. Megmutatja a válási papírokat "oszt jónapot"...
De ő azt a verziót választotta, amikor még belerúghat egyet, egy jó nagyot, csattanósat. Ami után majd összesúgnak a volt férj háta mögött - és a hölgy úgy gondolta nyilván, hogy őt magát viszont majd az erkölcs mintaképének tartják.
Pedig a háta mögött az ilyenre is legyintettek egyet.
Olyan is volt, hogy egy asszony, vagy "ember" bement a házastárs munkahelyére, és ott elrebegte mi a baj a párjával, iszik, nőzik, felelőtlen...
Kívülről várták a megoldást, holott csak nagyobb gödröt ástak...
Valahogy akkoriban - látszatra - sokan nagy közösségi embernek mutatták magukat. 
Ha a gyerek sok bajt okozott otthon, volt anya - személyesen is ismertem - aki képes volt saját maga elmenni a gyámhivatal akkori megfelelőjéhez, és kérni, hogy vigyék el a gyerkőcöt Aszódra, mert hogy ő nem bír vele. És nem tartotta ám titokba... Nem... 
Hogy a gyerekről már kicsi korban le akart mondani, oda akarta adni másnak, hogy neveljék, arról persze nem regélt. Arról sem, hogy sokszor otthon hagyta egyedül őket csak úgy, mert neki barátja volt, és azzal is találkozni kellett. Hogy rideg és hideg volt, távolságtartó mindenkivel - a kicsikkel is. Mindegyik igyekezett szabadulni, amint csak lehetett. 
Meg is lett az eredménye, mert a srác szabadulása után már "képzettebb" lett. 
Egy időre.
Aztán mikor végre elszakadt anyjától és saját lábra állt - megtanulta az életet. 
Körülményeihez képest átlag ember lett belőle.
Mindegy, az volt a lényeg, hogy kifele mutatni tudja akarta, hogy ő, a feddhetetlen anya mindent megtett, rajta kivülálló okból a gyermek úgy viselkedik, ami a társadalomra veszélyes lehet.

Ha baj volt otthon egy csemetével - a hatvanas években még gyakran előfordult, hogy a szülő felment a suliba, és ott, tanár, osztálytársak előtt tárgyalták ki a problémát. Nem zárt ajtók előtt, otthon...
Az emberek hittek abban, hogy a közösség ereje mindent megold, holott csak megszégyenítették rokonukat. Onnantól nehezebbé vált a helyzete, hisz mások is elkönyvelték selejtnek.
Ha ki tudott törni ebből a körből, akkor az ő erénye volt, ha nem, akkor pedig akkor a szülő, hozzátartozó sóhajtozhatott élete végén: Mit tettem...
Fotó:HBm.N./1960/06.

Megjegyzések

A kommentek időeltolódással jelennek meg, mivel az admin. felelős a hozzászólások tartalmáért...vagyis kénytelen vagyok átnézni...