"Unokáinktól kaptuk kölcsön a Földet, nem herdálhatom el...."




Mondogatta annak idején Papa, később aztán Anyu is, és nem volt egyedül vele - akkortájt akár csak úgy, akár tudatosan - sokan gondolkodtak eképpen.  
Csak valahogy elfelejtődött az egész.  Valahogy megtanultunk a mának élni, a jövővel nem foglalkozni.
Régen a nagyiéknál falun a legritkább esetben használtak vegyszert a földekre. Még krumplibogár ellenit sem, csak ha már annyira elszaporodtak, hogy nem lehetett mit tenni.  Akkor is óvatosan. 
Voltak persze olyanok, akik még csak nem is előírás szerint - hanem hogy biztos legyen a hatás - többszörös adagban kavarták fel a permetszert, mert hogy úgyse lehet abból semmi baj. És volt olyan is, aki a vegyszer, vagy gyógyszer maradványt, meg bármit, ami tönkrement beásta a földbe. Nem véletlenül született ez a mondás, és az a fajta, aki nem csak a mának élt, az tényleg figyelembe is vette.
Papa ha látta, hogy a krumplin megjelent a bogár, akkor fogott egy nagy befőttesüveget, bele vizet -  és összeszedegette. 
Ha a fákon sok volt a cserebogár - mert akkoriban bizony tavaszonként hemzsegtek, akkor hajnalba kiment a kertbe, és megrázta a gyümölcsfákat - aztán a gyerekek, meg a nagyi fölkapdosták, és már vitték is a csibéknek, akik "ölték" egymást érte... 
Volt olyan gazda, akinek takaros volt az udvara, nem volt ott egyetlen lom sem, a szemét nyoma sem látszott sehol, de mindenki tudta, hogy egyik a folyópartra vitette,  - "megfér ott" jelzéssel -  a másik meg elásta a kert végébe... 
Pedig tüzeltek - a papír éghető, mással meg nem igazán csomagoltak akkoriban. Az üvegek visszaválthatók voltak, még az ecetes is, csak el kellett volna kullogni a boltba. A fémet abban az időben is átvette a MÉH örömmel, csak hát akarni kellett.
Papa nagyon figyelt erre. Nem volt egy nagy parancsolós ember, de az bizony - úgy mondta - ki van adva nagyanyádnak, hogy itt a kályhában műszálas rongy, műanyag cipő, nem éghet. Nem csak a szennyezés miatt. A kályhának, a kéménynek se tesz jót, akkor meg minek? 
A papírnak ott a kályha, persze csak a csomagolásnak, konyhai lehullót meg örömmel veszik a tyúkok, a disznó. 
Mikor meg már járt az újság, azt külön gyűjtögették. Aztán mikor papírgyűjtés volt az iskolában és a gyerekek házaltak - szépen összekötve, takarosan - átadták nekik...
A konyhai hulladékot minek dobnánk ki, ha azok híznak tőle?
Náluk a villany csak akkor égett, ha bent voltak. Abban a pillanatban lekapcsolták - ha kitették a lábuk a helyiségből. Aztán mikor volt már vízcsap, ha csepegett is, Papa már azonnal ment a szerszámért, és javította, mert rengeteg elcsöpög egy nap, valahol a Szaharában ölnék egymást annyi vízért... itt meg menjen az emésztőbe, a semmire?
Azt mondogatta a Nagyinak: Nézd meg a Göndört, a szomszédot - , már megint szemetesgödröt ás, mert az előző teli lett. Beledobál az vastól kezdve mindent, ami a keze ügyébe akad, "oszt" azt hiszi, hogyha ráhúz néhány lapát földet, akkor rendben lesz minden, mert hogy takaros a porta... 
Aztán majd pár évtized múlva, mikor már elfelejtődik minden, és ásnák fel a földet, elátkozza majd a munkás a két kezét is annak, aki ilyen csúfságot művel a telekkel. hogy az egész egy elásott szeméttelep. 
És láss csodát: pár évtized múlva a városról kitelepült veje építkezni kezdett, majd a már felépült ház külső, szobai fala egyszer csak megadta magát, és egy szép nyári éjszakán összedőlt. No, nem teljesen, csak egy darabon.  Ott, azon a részen sikerült olyan jól, olyan mélyre elrekkenteni a szemetet, hogy még az alapozásnál sem vették észre... Persze ehhez az is kellett, hogy az kőműves munkája is kóklány legyen...
Így vagyunk ezzel.  Elrontunk valamit, eltakarjuk, hogy jól nézzen ki. Majd jön egy másik generáció, és az is hozzáadja a magáét. Aztán meg ott ülünk egy bűzölgő, rothadó  szemétkupac tetején...

Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!