Régen még a járókelő is rászólhatott a "csemetére"



Annak idején ha valami rosszban sántikáltál és valaki meglátta - egyből rád szóltak, és ha ismerős volt - biztos, hogy a szülő is megtudta

Le kell szögezni, hogy a gyerkőcök régen sem voltak angyalok - alapból. 
 De a környezet, ami körülvette őket más volt. 
Nagyobb volt a falkaszellem, nem volt ez a széthúzás, ami manapság. 

 Ezelőtt 50-60 évvel - s gyanítom, hogy régebben is - a szomszédok ismerték egymást, nem csak köszönőviszonyban voltak, hanem beszélgettek, tudták egymás problémáját. 
 Ugyanígy voltak a postással, aki sokszor beült hozzájuk egy süteményre, egy kávéra. Megismerték egymást, nem voltak idegenek egymásnak. 
Ez volt  a számlással is, vagy az utcasarki boltossal. A hentessel, a fodrásszal. 
 És mivel beszélgettek tudták egymás örömét, bánatát , így aztán kialakult köztük egyfajta véd- és dacszövetség. 
 Vagyis: nézték egymás érdekeit. 
 Tudták, ha ők figyelnek, akkor viszont is ezt kapják, nagyobb biztonságban érezhetik magukat, és családjukat. 

 Ha véletlenül elfelejtettél köszönni - mire hazaértél már biztos tudták apádék. 
 Hát még ha valami rosszat tettél - meglátta valami ismerős: biztos, hogy szólt érte, a jóra intett, és Te nem visszabeszéltél, hanem megszeppenve hazamentél. 
 De egy idegen is jobban figyelt. 
 Akkoriban is voltak rossz emberek, és előfordult hogy próbáltak elcsábítani egy kis cukorral, szép szóval gyereket, ám ha valaki meglátta, hogy láthatólag idegen kezdett beszélni egy gyerekkel, akkor simán megtette: megkérdezte, honnan ismeri a kicsit, mit akar tőle. Ha tisztességtelen volt szándéka, akkor úgyis békén hagyta, mert így már nagy volt a lebukás veszélye. 

Abban az időben is volt olyan, hogy csavargás, amikor a gyerek úgy döntött, hogy a háta közepére kívánja az iskolát, és helyette inkább ide-oda megy. Velem is megesett egy kevéssé sikeres iskolai időszakban. 
 Nos, ez addig tartott - amíg jó esetben egy ismerős, rossz esetben az osztályfőnök szólt a családnak, hogy délelőtt, iskola időben lófrálni láttak. 
 Ekkor aztán otthon jött egy kemény elbeszélgetés - nem kellett verés - az is elég volt bőven, letettél a csavargásról jó időre. Nem sértődtek meg anyádék, hogy a szomszéd, vagy ismerős hogy formálhat jogot arra, hogy "egyszem", ártatlan gyermekére rászól... 
 Nem sértődtek meg azért sem, ha az osztályfőnököd szólt, hogy bajok vannak. Sőt, biztatták, ha ismét problémát észlel, először ő rakjon téged rendbe, aztán pedig közölje velük, majd ők is tárgyalnak a fejeddel. 
 És ha a fodrásznál csínytevésed után pár héttel kiderült, hogy az ismerős fodrásznéni kénytelen volt jó útra téríteni - biztos, hogy kaptál minimum egy fejcsóválást, és tudtad, hogy jobb, ha máskor hasonlót nem művelsz, mert működik a "besúgói rendszer"... 
Ha most valaki azt mondja, hogy ez a gyermek személyiségének korlátozása: azt kell mondanom - butaság.
A gyermek - amúgy a felnőtt is - úgy működik, hogy feszegeti a korlátokat. 
És sokkal jobban érzi magát úgy, ha tudja, hogy meddig mehet el. Ha korlátok nincsenek, akkor előjön az a: miért nem figyelnek rám érzés, ami csak rosszul sülhet el.
 Manapság ez, hogy egy idegen gyerekre rászóljanak -  legtöbb esetben nem eshetne meg. 
 Egyrészt a szomszédok nem ismerik egymást, ha ismerik, akkor sokszor inkább irigykednek. 
 Valahogy rögzült az emberekben, hogy az "én életemhez másnak semmi köze", pedig sok kellemetlenség megelőzhető lenne. 
 Nem fogadják el más óvó szavát, sem a figyelmeztetést. 
 Így aztán meg sem próbál senki sem idegen gyermeket terelgetni a jó felé, mivel tudja: még neki lenne belőle kellemetlenség...
Fotó: Fortepan.hu/Zsanda Zsolt/Vajszada Károly
Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!