Mit ettünk Szilveszterkor a hatvanas-hetvenes években?


Hát igen, az egyik legbiztosabb pont a szendvics volt. 
Előre el lehetett készíteni, viszonylag kevés alapanyagból egész jó mennyiséget lehetett csinálni.


Nem ám sima kenyérből, hanem  szendvicsből készítették. Ezt szeletelték fel sokkal vékonyabbra, mint ahogy annak idején a normál kenyeret szokás volt.
Hisz ekkor még nem is hallottunk szeletelt kenyérről, toast-ról meg éppen nem, ha valaki említette volna, akkor csak néztünk volna - mint borjú az új kapura.
Úgyhogy megrendelték, felíratták a kenyérboltban, tejboltban, aztán a megadott időpontra érte mentek. Ugyanis nem lehetett ám mindig kapni, fölöslegesen nem sütötték. Az emberek ilyesmire nem adtak pénzt, csak alkalomra vették.
A kenyeret vajjal kenték meg, nem volt még nagy bizalom a margarin felé.
A hatvanas években még nem ismerték, de a hetvenes évek közepén már megjelent a Piros Arany, meg a Gulyáskrém, használták is rendesen mindenhez, a szendvicshez meg főképp.
Főztek hozzá tojást, azt felszeletelték, vagy csináltak belőle tojáskrémet. Vettek elő a  kamrából egy uborkát, néhány darabot felkarikáztak belőle, sajtot reszeltek - akkoriban még a Trappista lényegesen keményebb volt, sőt - lehetett belőle zsírosat és félzsírosat kapni. Paprikát viszont nem raktak rá, ugyanis egyszerűen decemberben nem volt. Se paradicsom.
Ha volt kolbász a kamrában, akkor elővették, ha nem akkor bizony gyakran előfordult, hogy erre a napra téliszalámit vettek. Akkoriban így hívták a Pick-et. Ugyanis ha felszeleteltették, akkor akár 20 dekában is volt annyi, hogy egy kisebb vendégseregnek elég legyen.
Aztán ott volt még a karácsonyi kocsonya - egy-két tányérral még biztos maradt. 
A sütemény is az ünnepi volt, annyit sütöttek, hogy az kitartson az Újévig. Kevés család engedhette meg magának, hogy ilyenkor is külön tésztát készítsen.
Éjfélkor két variáció volt. Debreceni, vagy virsli. Mindkettő más kategória volt, mint a mostani. A debreceni olyan volt, mint egy normális pároskolbász,  a virsli pedig sertéshúsból készült, legalábbis nagyobb arányban, mint manapság. Hozzá pedig torma volt a nagy sláger, akkor még otthon tisztítva, reszelve, megkönnyezve. 
Ha valakinek kellett egy kis plusz édesség - a fán még találhatott. És nagy eséllyel volt még egy kis narancs is a háznál.
A gyerekek a hatvanas években még szinte biztos, hogy szörpöt ittak, a felnőttek pedig éjfél előtt egy kis fröccsöt, éjfélkor pedig jött a pezsgő. A Szovjetszkoje igrisztoje, vagy a ma is ismert magyar..
És hogy egyáltalán eljussanak odáig, ne aludjanak el - itták éjfélig a feketét, ami tényleg fekete volt... Nem véletlenül robbant fel akkoriban annyi kávéfőző... 
loading...

Megjegyzések

  1. Ború az új kapura.....? 😂😂😂😂😂😂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz. 😁😂 Kétszer olvastam át...

      Törlés
  2. Klassz cikk, bár számomra ezek a magyarázatok (pl. "erre a napra téliszalámit vettek. Akkoriban így hívták a Pick-et.") feleslegesnek tűnnek, kicsit olyanok, mintha degradálná a fiatalabb korosztályt, mintha úgy gondolná, a fiatalok/fiatalabbak nem ismerhetik a korábbi dolgokat. Persze lehet, hogy ezt csak én látom bele és lehet, hogy az, ami nekem egyértelmű volt a cikkben, másoknak magyarázatra szorul, ki tudja.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyáltalán nem erről van szó. Akkoriban mi nem ismertük úgy, hogy Pick, vagy Herz - simán téliszaláminak hívta mindenki. A vevők, a boltosok.

      Törlés
    2. Akkor csak én értettem félre, elnézést.:)

      Törlés
    3. Vagy: nem jól fejeztem ki magam... 😉

      Törlés
  3. èn most csodàlkoztam rá, h. miért hívják Rákóczi szaláminak...

    VálaszTörlés
  4. A szovjetszkoje igrisztoje magyar pezsgő...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert névtelenül szól hozzá, ezért fogalmam sincs mennyi idős, de az idősebb korosztály - ha csak nem romlik az emlékezete - akkor tudja, hogy eredetileg a Szavjetszkoje Igrisztoje az orosz - egykor még szovjet - pezsgő. Az más kérdés, hogy jelenleg magyarok gyártják.

      Törlés
  5. Egyszer az életben én szerettem volna IGAZI virslit enni. Ez persze nem fog sikerülni Az IGAZI VIRSLI receptjét egy öreg mészáros mondta el Vágás meleg marhahúst kellene pépesíteni A vágás meleg marhahús a saját tömegének megfelelő mennyiségű vizet tud megkötni.. na ezt a vizet jégpehely formájában kellett hozzáadni, majd a kapott masszát megfelelően sózni fűszerezni, betölteni aztán mehetett a főzővízbe majd a -füstölő szekrénybe...Hát ioyen virslit soha nem fogunk kapni a boltban...

    VálaszTörlés
  6. A szendvicsnek való kenyér megnevezése büfékenyér volt.

    VálaszTörlés
  7. Zsúrkenyérként is ismert volt

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

A kommentek időeltolódással jelennek meg, mivel az admin. felelős a hozzászólások tartalmáért...vagyis kénytelen vagyok átnézni...