Miből tudott vásárolni a Nagyi ajándékot mindenkinek a családban?




Egy biztos, nem volt egy könnyű dolga, hisz ott volt a férje, a 7 gyermeke, azok házastársai,  és a 9 unoka. Szóval volt kire költeni a pénzét.
Illetve lett volna hová költeni, ha lett volna vagyona.
Viszont ajándék nélkül a karácsony nem sokat ér, ha bármilyen - saját bevallása szerint - semmiséget is, de valamit igyekezett mindig, mindenkinek venni.
Mindezt úgy, hogy a bevételük két tsz-nyugdíj volt, ami akkor épp hogy a megélhetésre volt elég.
Úgyhogy decemberben meg volt az ünnep, januárban már elkezdett gyűjtögetni.
Mindenki tudta, hogy a konyhaszekrényen lévő piros pöttyös bögre a takarékos, ő rejti az ajándékozásra szánt "filléreket". 
Hogy csinálta - nem tudni - de a gyerekeinek és unokáinak is azt vett, amire valóban szükségük volt, és amire áhítoztak. Tudta mindenkiről hogy mire vágyik, és ismerte az ízlését...
Persze nem milliós értékben vásárolt, csak visszafogottan. 
Szeptember-október könyékén már összejött az a kis "vagyonka", amivel már érdemes volt benézni a városba, és megvenni ezt-azt. 
Volt olyan unoka is, aki inkább a pénzt szerette, annak minden évben egy-két százast nyomott a zsebébe - had gyűjtögesse... az a jó, ha gyűjtögeti, nem szétszórja... - mondta. 
Ha valamelyik elvégezte az elemit, vagy érettségizett, akkor az alkalomhoz méltó - komolyabb ajándékot kapott, ami sokszor egyenértékű, vagy még drágább volt, mint a nyugdíja. 
Akkor is, mikor már papa meghalt... 
Egy alkalmat sem hagyott ki, sosem volt kifogás - és hiába mondtad neki, hogy "Mama, ezt nem kellene. Aranyos vagy, de ne koplalj azért, hogy nekünk ajándék legyen..." 
Ő ezt úgy vette, hogy kötelessége, meg amúgy is: adni öröm. Akkor meg miért ne?
Megvette a farhátot, a tojás nélküli tésztát, rizst, ette a nyers salátákat. És az volt a legnagyobb öröme, ha nem jön közbe semmi, és  ha nem költekezik, akkor mennyit tud összehozni.
Nem mondta persze, mert az nem tartozott ránk, de látszott, hogy azért a pár óráért csinálja, a karácsony estéért a vacsoránál.
Mindenki ott ült az asztalnál, és  a tányérja mögött ott volt a gondosan csomagolt meglepi. Névreszólóan. Pistikém, Janikám, Ilonkám - így, szépen, sorban.
Aztán míg bontogatta a társaság dobozokat, csillogó szemmel, kivirultan figyelt, és lélekben szinte segített elővarázsolni az ajándékokat - látszott, hogy ez a pár perc minden -  az egész év alatt elszenvedett rossz percéért kárpótolja...

Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!