Mai napig visszasírjuk az ötvenes évek konyhabútorát...


Falusi konyha a hatvanas évekből Cegléd környékéről

Ismerős a látvány? 
Még manapság is, ha egy olyan "igazi", falusi parasztházba belép az ember - nagy eséllyel hasonló kép fogadja. 
 Sok helyütt még mindig megtalálható az ilyen, vagy nagyon hasonló kialakítású konyhaszekrény, és a hozzá tartozó többi kiegészítő: asztal, hokedli, karosláda... 
 Ez a fajta konyhabútor - bár látványra már már idejét múltnak mondható - kialakításában nagyon praktikus volt. 
 Szekrénye mély volt, mindent bele lehetett pakolni. Megfért benne a fazék, a lábas, a tepsik, a tálaláshoz használatos dolgok. Üvegezett részébe a gazdasszony bepakolhatta féltett kincseit. A nagyi tányérjait, poharakat, csuprokat, tálakat, tálcákat - amit csak nagy ünnepekkor vett elő. Nem csak biztonságban voltak itt, hanem díszítették a konyhát egyedi szépségükkel. 
A fiókokban ott voltak a kisebb, sütéshez-főzéshez használatos tárgyak, mint a kenőtoll, a tortakrém nyomó, a hústűk, a nagy varrótű a cérnával, ami a töltött húsokhoz kellett, és mindenféle hasznos tárgy, amire bármikor szüksége lehetett a háziasszonynak. 
 Volt olyan szekrény is, aminek akasztós része is volt, az udvarra hirtelenjében felkapott mellényt, kabátkát, bekecset gond nélkül be lehetett akasztani, egy látogató előtt nem éktelenkedett. 
 Ott volt a hatalmas asztalfiók, amiben féloldalt minden evőeszköz megfért, másik felét sokszor a házigazda sajátította ki: oda rakta be a mindennaposan használt alapszerszámokat, mint a harapófogót, gázkulcsot, kalapácsokat. 
 Székek helyett megtette a hokedli is. Igaz, hogy nem volt hátlapja, de egy ebédnél nem is dől hátra az ember, így aztán tökéletes volt erre a feladatra. Amúgy is el lehetett ezt a kis kényelmetlenséget nézni neki, ugyanis fiókjában, vagy felhajthatós ülőlapja alatt is tökéletes tároló helyek voltak. Ez volt legtöbbször a cipőtisztításhoz használt szerszámok helye. A Bagarol, a sárkefe, nyúlláb, puha rongy - minden megfért itt, nem kellett keresgetni. 
 Idővel persze a mintás üvegek kitörtek, pótolni már nem lehetett, aztán a fogantyúk kezdtek el megkopni. 
Sokan hosszú ideig próbálták még újítgatni, életben tartani - átfestették időnként - akár az akkori modern színekre is, sokszor piros-fehérben díszelgett a konyhában, vagy a korra jellemző középkék, és zöld "konyhaszínekben" tündököltek. 
Aztán egyszer csak úgy döntöttek - ideje lecserélni. 
 Jött helyette a lapraszerelt konyhabútor, amiről gyorsan kiderült: nem elég mély, csak egysorosan lehet berakni az edényeket, vannak olyan dolgok, amiknek egyszerűen nincsen hely. 
 Az asztalnak még fiókja sincs, a szekrény zsanérja a konyha párájában rozsdásodik, idővel leszállnak az ajtók, állandóan javítgatni kell, és még a székek is kényelmetlenek, pedig még hátlapjuk is van....
 Aztán szépen beindult a nosztalgia - milyen jók voltak a régi konyhabútorok - azok, amiket nászajándékként kapva a nagyik, vagy az anyukák egész életükben használtak, és még mai napig "egyben vannak". Legfeljebb kint a kamrában, szerszámosnak avanzsálva...
Fotó: Fortepan/fortepan.hu/Kurucz Márton, faipar.hu/SzemereyTamás 

Megjegyzések