Hogy takarékoskodtak régen a vízzel?



Míg nem volt bent a lakásban a víz, könnyebb volt takarékoskodni


A szegények által lakott városi házakban, és falunk sok helyütt még a múlt század közepén sem  volt bent a lakásban a víz. 

Így aztán könnyű volt takarékoskodni vele, hisz hordani nem volt valami kellemes. 
Sokszor az utca végére kellett elmenni 2 kannával, vagy vödörrel, és ezt az utat többször megjárni, hogy legyen elegendő víz mosáshoz, főzéshez, mosogatáshoz, mosdáshoz.

Ekkor még szó sem volt olyanról, hogy naponta fürdés.
Ezt hetente egyszer ejtették meg, általában egy vízben fürdött le a család. Hogy milyen sorrendben, az változó volt. 
Azokban a családokban,  akik gyermek központúak voltak,  először a kicsiket fürdették meg a vízben, utána jött az anya, az apa, majd a nagyszülők. 
Ha hűlt, akkor pótolták meleggel, de új, friss vizet külön-külön nem melegítettek. 
A régi parasztcsaládokban még más  volt a helyzet, ott a családban elfoglalt tekintélyétől függött az, hogy ki mikor fürdött. 
A családfő volt az első, és így tovább, a sort a gyermek, vagy a már gyermekké vált idős ember zárta....
Aztán, ahogy házon belülre került a víz, már csak a csapot kellett eltekerni - más lett a helyzet. 
A sört, a dinnyét onnantól kezdve folyó vízben hűtötték - nem volt még hűtőszekrény.  A víz köbméterje még nevetséges összeg volt, nem érezték az értékét.
De ettől függetlenül még jó ideig így is hetente egyszer volt fürdés. 
Természetesen mosdottak, méghozzá naponta akár kétszer is, de a fürdés valamiféle családi program volt, egyszerűen ki volt nevezve egy nap, amikor ezzel telt az este. 
Ez a hatvanas évek környékén a hétfő volt. 
Nem véletlen, hisz ilyenkor nem volt tévéadás, így bőven volt idő a lubickolásra. Nem kellett sietni az akkori főműsornak számító Híradó, vagy mese miatt.
Mindentől függetlenül ennek ellenére volt egy réteg, az idős korosztály - akik még a vízhordós korban nőttek fel, és élték életüket, ők más nézetet vallottak. 
Ők - hiába volt bevezetve a víz a lakásba - még mindig minden cseppre vigyáztak. 
A fürdővizet nem engedték le. Ezzel öblítették a WC-t. Persze ennek lett hátulütője, többször lett dugulás, hisz a régi vezetékek nem bírták a kemény WC-papírt elvezetni a fél vödörnyi vízzel. 
Az igazán elszántak pedig a benti WC ellenére még mindig a pottyantósba jártak, ott nem kellett víz a leengedéshez.
Ugyanezzel az állott fürdővízzel locsolták fel az udvart, de legalább az ablak alatti részt nyáron, hogy kicsit hűljön a levegő. 
És a virágok is ebből kaptak egy kis víz utánpótlást. 
Aki még takarékosabb volt, mondhatnám már zsugori is, az pedig a fürdővizet felmosónak is használta, hisz egy kis szappan van benne, annyi az egész - mondták.
A mosogatóvíz sem ment pocsékba, ezt is az udvarra öntötték. A mosogatószerest, és az öblítőt is. Sőt, a mosóvízzel is ez volt a helyzet, a gépből egyből kilocsolták, hogy ne büdösödjön be, de az öblítővizet a kádból nem engedték le. És még a centrifugából kifolyó vizet is gondosan hozzáöntötték ahhoz, ami a kádban állt...
Ettől aztán az ajtó környéki növények hatalmasra nőttek, hisz a mosogatószer egyfajta műtrágyaként segített be.
És hiába volt jó nyugdíj, hiába voltak a sorozatos dugulások, csőtörések, ezekről a "fogunkhoz verjük a garast" szokásoktól nem lehetett őket eltéríteni.
Gyűjtögettek, hogy legyen mit ajándékozni. Gyermekeknek, unokáknak, dédiknek. 
Fotó: Fortepan.hu/Hanser Mária, Fortepan.hu/Lissák Tivadar


Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!