Valaki emlékszik rá, mi volt az a "Fincsi"?


A hatvanas években még igazándiból semmi különleges dolog nem jelent meg  a tejtermékek palettáján - egészen az évtized végéig, amikor aztán  nem csak a habtejszínt lehetett már kapni, ami az akkor elterjedőben lévő habszifon elengedhetetlen kelléke volt, hanem nagyon hasonló, kisgyermek számára könnyen összekeverhető (és sokszor össze is kevert) párját, a Fincsi cukrozott tejszínhab is megjelent. És nemcsak megjelent, hanem egycsapásra hódított is.
Kész csoda volt, addig ilyet nem ettünk.  Akkoriban nem volt szokás még - a habverős korszakról beszélünk - otthon tejszínhabot készíteni. 
A habszifon beszerzése előtt maximum fagylaltozókban, cukrászdákban juthattunk hozzá, de ki akar tejszínhabot enni, ha ott a fagylalt is. Nem?
Viszont, hogy tejboltokban, élelmiszerboltokban is kapható lett - mindjárt nagyobb kedvvel nyúltunk hozzá. 4 Ft volt, néha belefért a keretbe, és valami csodálatos volt az állaga és az íze. Tényleg tejszín volt, nem túl édes, szinte harapható.
Általában tízóraira vettük. Naná, hogy nem erre adták a pénzt, de
hát olyan finom volt. Kellett volna hozzá kiskanál is. Ezt végül vagy kiflidarabbal, vagy az ujjunkkal, vagy pedig a csíkba összehajtogatott fóliatetővel pótoltuk. Óvatoskodni kellett az biztos, de valamit valamiért... 


A másik kedvenc a vaníliás, és a mazsolás vaníliás krémtúró volt. Leírhatatlanul finom. Mert jó, otthon is ettünk cukros túrót, ha máskor nem - palacsinta készítéskor, na de ez még vaníliás is volt, és nagyon-nagyon krémes, lágy, kenhető. Nagyjából ugyanaz volt a fogyasztási technika, mint a tejszínhabnál. Az igazi kedvenc a mazsolás volt, de azt gyorsabban elkapkodták. De a sima vaníliás vételétől sem estünk letargiába.

Sok finomság indult útjára ekkoriban, például a már fentebb említett habszifon terjedése egyengette az útját a fagylaltpornak. Nem
teljesen ugyanaz a kor, előtte már volt egy kavarós. Ez a bizonyos simán kikeverős változat uralta végig a hetvenes éveket, a fotón látható változat már inkább a nyolcvanas évekre jellemző. Finom volt ugyan, de kín volt kivárni míg elkészült, ráadásul nem volt olcsó mulatság, nem sokat fogyasztottunk belőle. Ekkoriban még elfogadható árú volt a fagylalt, nyáron a mellett döntöttünk, akkoriban pedig még eszünk ágában sem volt télen ilyesmin élni, valahogy az volt a természetes, hogy nyáron fagylalt, télen meg forró csokoládé... 
Ma meg már télen is vödör fagyival ülünk a fotelbe tévét nézni...


Fotó: Pinterest