Tört paszuly


A törtpaszuly egy tartalmas, finom étel, akár sült hússal, de főleg pirított hagymával csodálatos. Ehhez aprószemű fehér bab kell.
 Nem véletlenül, ennek a héja vékony, sokkal könnyebb dolgozni vele,mert nem kell áttörni. Más fajta babból is el lehet készíteni, kivétel a salátáknak valók, de akkor át kell törni, mert ezek héja lényegesen vastagabb, zavaró az ételben. 
Hozzávalók: 
1/2 kg szárazbab
víz
liszt
bors egy csapott mokkáskanálnyi
2-3 evőkanálnyi liszt
2-3 evőkanálnyi zsiradék
2-3 szép nagy hagyma
fűszerpaprika
A megmosott, beáztatott babot feltesszük főni, félfőzésében rakunk hozzá sót ízlés szerint, hogy legyen íze, és puhára főzzük, de nem túl sok vízben. Lehet kuktában is. 
Ha megfőtt, akkor leszűrjük, a levét félrerakjuk. Ha fehérbabbal dolgozunk, akkor azt csak simán krumplinyomóval áttörjük, adjunk közben hozzá egy kis főzőlét, mert úgy könnyebb lesz.  
Ha nem fehérbab, akkor krumplinyomóval áttörjük, ugyanúgy adunk hozzá főzőlevet, de át is passzírozzuk szitán, vagy szűrőn, így a vastag héjak fennakadnak.
Mikor ezzel megvagyunk, akkor lazán beleszórjuk a lisztet, és alaposan összekeverjük, hozzáadunk a főzőléből is, és a lé fokozatos hozzáadása mellett a tűzön felrottyantjuk, akkor keverünk bele egy kis borsot.  Mikor rántjuk annyira engedjük fel a főzőlével, hogy az sűrűbb legyen a sárgaborsó főzeléknél is. 
Hagymát készítünk hozzá pirítva. Felforrósított zsírba, vagy olajba dobjuk a felszeletelt vöröshagymát, és világosra pirítjuk, sóval, esetleg paprikával fűszerezzük a végén. 
Elkészíthetjük liszt hozzáadása nélkül, akkor már a főzőléből csak minimális mennyiséget adunk hozzá, és a borssal, esetleg még hozzáadott sóval rottyantjuk át. Így viszont jóval kevesebb lesz belőle.

Megjegyzések

A kommentek időeltolódással jelennek meg, mivel az admin. felelős a hozzászólások tartalmáért...vagyis kénytelen vagyok átnézni...