Régen szégyen volt a férfire nézve, ha egy nő férfi munkát végzett...

És viszont... - A férfi nem állt le mosni, a nő meg nem szántott magában... Meg se fordult a fejében, ha csak nem volt rászorítva, hogy ilyet tegyen. 


Ez nagyrészt a fizikai adottságok miatt volt így, és azért, mert úgy gondolták, hogy bizonyos dolgokhoz a nő jobban ért. A férfiak meg jobban bírják a fizikai terhelést.
A nők jobban értették a a gyermeknevelést, vagy a háztartás vezetést.
A gyermeknevelésnél még néha a férfi is segédkezett, vállalt ezt-azt belőle, de a háztartási munka régen a "teremtés koronájának" kifejezetten szégyen volt, gyermek- és kamaszkorban - ha ilyen munka végzésén kapták társukat - csúfolták is érte. 
Ha nem volt a háznál asszony, meghalt, akkor sem a férfi végezte a háztartási munkát, hanem próbált segítséget kérni. Akár pénzért, akár szívességből - de ezeket a munkákat ha csak lehetett mással végeztették. Nem tartották férfiemberhez méltónak.
A férfi még az egyszerűbb háztartási munkákba sem segített be. Ahol emelni kellett, azt csinálta, de az egyszerűbb tevékenységek már az asszonyra maradtak. A tisztítandó krumplit akár meg is mosta kint a kútnál, be is vitta az "asszonynak", de a hámozás már a feleségre maradt. Vizet is bevitte akár a mosogatáshoz, mosáshoz is, de nem állt be se a vájling mellé elmosni pár tányért, és a teknőben lévő szennyessel sem koszolta össze a kezét.
Viszont az asszonyt sem engedte nehezebb munkákat végezni, ami férfimunka volt a háznál - javítás, toldás, szegelés, fa hasogatás, ásás, villázás, kazalrakás, stb. - kötelessége volt elvégezni. Aratásnál ő kaszált, az asszony volt a marokszedő, fordított felállás nem volt. A férfi szántott, vetett, csépelt, nyomtatott, minden megerőltető dolog férfi munka volt. Az asszony segíthetett, de ha volt férfi a háznál önállóan, egyedül ilyen munkát nem végezhetett, mert az nagy szégyen volt.
Azt a férfit, aki feleségére hagyta ezeket a nehéz munkákat, ahol az asszonynak kellett a talpán állnia - lenézték, semmibe nézték, nem tartották embernek.
Átjárhatók voltak ezek a munkák a másik nem számára is, de csak szigorúan  önkéntességi alapon, és lehetőleg nem közönség előtt...
Azt a férfit, aki az ötvenes-hatvanas években háztartási munkát végzett - papucsnak tartották...
A férfiak nagyrészt az állatokkal bíbelődtek, azok közül is a "lábasjószágokkal", meg a telken kívüli munkák voltak az övé átlag esetben - feltéve a ház környékén nem volt valami építeni való, vagy alakítás - a nőké pedig a telken, háztájin belüli munka, plusz a gyermeknevelés. 
És persze voltak olyan időszakok, mikor mindketten azonos célért dolgoztak, de nemek szerint megosztva. Például ha házat építettek, akkor a vályog készítése, vagy sárcsinálás, a falrakás, gerendának való előteremtése, hazahordása, faragása, stb. férfi munka volt, míg a tapasztás, mázolás, meszelés női munka.  Ez a régi időkben evidens, teljesen természetes volt.
Idősebb korban ez a rendszer átalakul, az idősebb férfi, és nő is, amikor már nem bírta úgy magát, akkor inkább a ház körül segített be gyermeknevelésbe,  és kisebb munkákat végzett, mint morzsolás, ilyesmi...esetleg az állatokra figyelt. És persze tanácsokkal látta el a fiatalabbakat. 
Manapság ez a helyzet változott, a férfiak részt vállalnak az otthoni tevékenységből, és a gyermeknevelésből, a nők számára meg dicsőség, ha férfi munkát is el tudnak végezni. 



Fotó: Fortepan/Nagy László