Nyári-őszi vasárnap reggelek

Régen  a városi vasárnap reggeleknek is különös hangulata volt. Nagyjából ugyanaz volt a menetrend, mint falunk, csak az alapanyagokat általában a piacon vették.


Mire egy kisgyerek kikászálódott az ágyból, és álmos szemekkel igyekezett megközelíteni a fürdőszobát, vagy annak híján a konyhát, addigra már nagy volt a sürgés-forgás.
A sparhelten, vagy a gázon épp elkezdett főni a víz, a csirkék, amik délben az asztalra kerültek  egy ládában várakoztak szomorú sorsukra. Még előző nap összeszedték őket, hogy ne reggel kelljen szaladgálni utánuk. Vagy előző nap megvette Anyu a piacon, ha volt rá idő. 
Akkoriban zöldségesnél is lehetett kapni ketrecből csirkéket, de azoknak rossz híre volt, téeszcsés, ízetlen, felfújt, semmirevaló, ehetetlen...
Már elő volt készítve a hagyma, a zsír, és minden más, ami majd a reggelihez kell, de először még ehhez sajnos a pityiknek ki kellett múlni. 
Kétféle szülő volt. Az egyik fajta azt mondta - ezt is meg kell tanulni, semmit sem lehet elég korán kezdeni, hozzátartozik az élethez a baromfi "feldolgozása" is. Ezek a gyerektől elvárták, megkövetelték, hogy figyelje mi történik.
A szülők másik fele meg úgy volt vele, hogy ha lehet, akkor maradjon ettől távol a gyerek. 
Szerencsés esetben ez utóbbiakhoz tartoztál, én nem.
Már három-négy évesen odaállítottak a vájlinghoz, hogy figyeljem a történéseket, segítsek utána a kopasztásban - ennek a szagát utáltam - és figyeljem a bontás folyamatát. Megtanultam örökre, és meg is utáltam.
Aztán idővel Mama is hozzánk költözött, úgyhogy ketten megoldották az egészet, egy idő után nem tartottak igényt a "felügyeletemre" - onnantól csak a "szép" részét "élvezhettem".
A legjobb az ébredésekori pirított hagyma illat volt, ami biztos előjelét adta annak, hogy itt valami fenséges reggeli készülődik, hagymás vér lesz. 
Gyerekként nem csodálkozik az ember semmin, ha nincs magyarázkodás, hanem természetesség, akkor mindent megeszik. 
Ilyenkor a csibék, vagy más baromfi vérét, meg a máját - kis darabokban -  összesütötték jó sok hagymán, borsosan, paprikásan. Valami fenséges étel kerekedett ki belőle, megadta az alapját a déli ebédnek. 
Ilyenkor tárgyalták le, pontosították mi legyen végül is a csibékből, de akkoriban már kilós jószágból sem készítettek rántottat, vagy paprikást, arra a kisebb kapirgálókat vették. 
Ilyenkor tárgyalták meg azt is, hogy akkor az a tésztaféle legyen amit már megbeszéltek, vagy mégis valami más. És ha úgy döntöttek, hogy madártej - akkor óvodásként azon elmélkedtem, hogy a csirkékből hogy tudnak olyan édes fehér finomságot csinálni, ha még pörkölt is van belőle. Vagy azt is meg lehet fejni, mint a tehenet?