Miért ültek a gyerekek hátratett kézzel az iskolában?

Egyrészt megkövetelték tőlük, nyilván nem önszántukból tették ezt.

Megkövetelték, mert ez volt az egyik módja annak, hogy nyugalom és csend legyen. És nem kitolásból tették, sőt - a gyerek érdekében. Mind tanulásban, mind egészségileg.
  Nem egész nap ültek így, csak amíg a tanár leadta a tananyagot - hogy odafigyeljenek.
Nem volt így közben padra könyökölés, kifele bambulás az ablakon, nagyobb eséllyel lehetett elkerülni a "csak úgy bambulást", traccsolást a szomszéddal, nem vonta el a figyelmét a gyermeknek semmi a magyarázatról. 
Aztán mikor már feladatokat oldottak meg, már nem volt ez a fegyelmezési, figyelemfelkeltési mód. De sokszor akkor is rászólt a gyerekre a tanár, ha nem tartotta egyenesen magát.
Feleléskor is így kellett ülni, és felkérdezésnél is általában, közben pedig ha tudtunk mi is valamit, és csillapíthatatlan vágyat éreztünk arra, hogy ezt közöljük is, akkor jobb kézzel, de csakis jobb kézzel - manapság már tudjuk, hogy butaság - egyenesen magasba tartott kézzel, két ujjal kellett jelentkezni. Ha pedig valakit felszólítottak a jelentkezők közül, akkor a kezet azonnal le kellett venni, és hátratenni. Így nem volt belekotyogás más szavaiba, nem úgy mint manapság, mikor elmenve az osztályterem előtt sokszor minden gyerek hangját egyszerre lehet hallani, csak a tanárét nem...
Azt a 10-15 percet mindenki kibírta, nem tört bele a derék, sőt!
Így javult a tartás, egyenesen ültünk, több oxigén jutott az agyba, mint összegörnyedve a padon. Emlékszem az érzésre, milyen volt hátratenni a karunkat. Jó.
Mai napig, ha fáj a derék önkéntelenül is ezt teszem. Sokkal jobb utána egy darabig. 

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás