Miért szeretnek az emberek sötétben beszélgetni?

Vagy félhomályban...
Beszélgettél már hosszabb ideig sötétben? Volt már olyan élményed, hogy áramszünet miatt más lehetőség híján szóval tartottátok egymást valakivel?
Milyen volt a beszélgetés? 
Ilyenkor általában olyasmi is szóba jöhet, ami egyébként nem. 
Megnyílik az ember, kitárulkozik, kimond dolgokat, amiket máskor magában tart. És mivel a magunkban tartott dolgok nagyrészt feszültséget okoznak, ezért a beszélgetés egyfajta megkönnyebbülést, melegséget hoz. 
Régen a téli estéket a konyhában töltötték gyertya, vagy petróleumlámpa lángjánál, vagy ha takarékoskodni akartak, akkor a tűzhely fényénél. 
Ilyenkor tárgyalták meg a napi dolgokat, a másnap teendőit, és minden problémát ekkor tisztáztak. 
A férfiak az asztalnál pipázgattak, és a világ nagy dolgairól, és a családi eseményekről, gondokról beszéltek. A gyerekek pedig amíg fenn voltak, figyeltek, hallgattak, mert ez a helyzet volt az, amikor érdekes dolgokat kaptak el, olyanokat, amikről máskor nem hallhattak.
Közben ropog a tűz, valaki időnként a kályhára tesz néhány csutkát, vagy vesszőt, s közben árad a meleg, a nyugalom...
Sötétben ugyanúgy könnyebben mondasz ki fontos dolgokat, mint mikor telefonon beszélsz valakivel. 
Nem véletlen, hogy a szakítások nagy része is telefonon történik, a gyáva ember erről ismerszik meg.
Nem kell a másik szemébe nézni, ezért biztos, hogy azt mondom amit akarok. Nem befolyásol a nézés, a tekintet, a gesztusok.
Ha egy hosszas, mélyenszántó eszmecsere után hirtelen felgyullad a villany, minden olyan zavaró lesz egy pillanat alatt, és azon gondolkodol, hogy mennyivel jobb volt világítás nélkül...
Ám manapság már áramszünet is alig van. A konyhában kályhák sincsenek, minden helyiségben nagy fényt adó lámpák égnek... 
Így aztán a csendes, nyugodt beszélgetések is elvesztek...


Fotó: Fortepan/Konok Tamás ID.