Miért kell kidobni, vagy elégetni a halott ruháit?

És miért kell várni 6 hetet a koszorúk leszedésével?
Régen ha meghalt valaki, akkor azt a házban - általában a tiszta szobában ravatalozták fel. Itt siratták, és itt volt a búcsúztatás is, a pap is itt  prédikált.  Letakarták a tükröt, hogy a szellem ne lássa meg magát benne, viszont kinyitották az ajtókat, ablakokat, hogy távozhasson ha akar. Megállították az órákat is akkor, amikor a hozzátartozó meghalt...
1-2 napos ravatal után következett a temetési nap. 
A gyászszertartás után leszögezték a koporsót, aztán lábbal kifelé kivitték az kapun. Vagy Szent Mihály lovára, vagy pedig kocsira tették, de olyan is volt - főleg fiatal halottak esetében, hogy vállon vitték ki a temetőig. Ha kisgyermek halt meg, akkor a keresztszülő a kis, fehér koporsót kézben vitte.
Régen falun mindenki ismert mindenkit, nem volt ritka, hogy a falu apraja-nagyja megjelent a búcsúztatáskor, és a kikísérésen.  
Az volt a szép, a méltó temetés, ha sokan vannak, és a pap szépen beszél. 
Faluhelyen manapság is kikísérik a halottat hozzátartozói, viszont nem temetéskor, hanem a halál napján - a halottas házig.
A régi időkben elképzelhetetlen volt kisebb településeken a polgári temetés, idővel azonban elfogadott lett. 
A temetés a régi időkben néhány napon belül volt, hisz a halott egészen a temetés napjáig a háznál volt, nem lehetett húzni az időt.
A szertartás után - főleg a felnőtt halottaknak - kötelező volt halotti tort tartani. Ezen a családi összejövetelen általában átbeszélték a halottal kapcsolatos emlékeiket, jó tulajdonságait méltatták, emlékeztek. Ha tehetős volt a család, akkor gazdagabb lakomát, ha szegényebb, akkor legalább kenyeret, túrót felszolgáltak. Bor, és pálinka pedig mindenképp volt az asztalon. 
A temetőbe rendszeresen kijártak, de erre nem voltak "előírások". Ki hogy érezte, úgy ment. Volt, aki mindennap kijárt - általában ők azok, akik lelkiismeret furdalással küzdenek - de volt olyan is, aki csak hetente, mikor épp ráért. És olyan is volt, aki a temetés után 6 héttel ment ki először  a sírhoz, leszedni a koszorúkat. Ugyanis azt nem szabad hamarabb, ez is íratlan törvény. Ugyanis régen a temetés után 40 nappal gyásszertartást tartottak, ekkorra rendbe tették a sírt is. Ennek emléke a hat hetes várakozási idő. 
A nép úgy tartotta, hogy a halott lelke még a halál után 6 hétig bolyong, majd utána nyugszik meg...
Ilyenkor már a házaknál általában kirakták a halott ágyát - ritkán használták tovább - ruháit vagy elajándékozták, vagy elégették, és minden olyan használati tárgyát, amit már később más nem használhatott.  Úgy tartották, hogy a halott ruháját hordani nem jó, megbetegíthet.
Ekkor még jócskán tartott a gyászidőszak, ami fekete ruha hordásával járt. Minél közelibb volt a hozzátartozó, annál tovább tartott a gyász is. 
Nem jártak ilyenkor szórakozni, nem nősülhettek, és még rádiót sem hallgathattak. Idővel ez a szokás lazult, manapság már egyáltalán nem jellemző, hogy hosszasan gyászoljanak valakit, legalábbis külsőleg. 


Fotó: Fortepan/Fortepan

Megjegyzések