Hogy nyaraltunk régen?

A hatvanas években a családok csak nagyon-nagyon ritkán mentek külföldre, de még az önálló, hosszabb kirándulások is ritkábbak voltak, hisz a legtöbb családban még nem volt gépkocsi.
A nyáron kivehető szabadság akkor sem volt hosszabb, 2-3 hét - ezt próbálták meg úgy alakítani, hogy maradandó emlék legyen.
Mivel ekkor már általában mindkét szülő dolgozott, ezért a gyerkőcök nyaruk egy részét nagy eséllyel a nagymamánál töltötték, vagy napközbeni gyermekmegőrzők voltak így, vagy pedig néhány hétig ők gondoskodtak valahol vidéken a csemetékről. 
Jó volt ez mindenkinek, hisz a nagyszülőket kimozdították a hétköznapok egyhangúságából, a gyerekek huzamosabb ideig együtt lehettek velük, belecsöppentek egy "más világba", ami mindig izgalmas, és ilyen helyen sok a tanulni való.
Ha nem volt nagyszülő, vagy még túl fiatal volt ahhoz, hogy nyugdíjas legyen, akkor a napközis tábor oldotta meg a helyzetet. 
Voltak táborok, de sok volt a jelentkező, ahhoz képest kevés a hely, így aztán az jutott oda, akinek szülei vagy "valakik voltak", vagy pedig a gyerkőc valami kimagasló eredményt ért el. 
A szülőknek ez idő tájt a legegyszerűbb nyaralási lehetőség a SZOT-üdülő volt. Megigényelték még a télen, aztán izgulhattak, hogy megkapják-e. Mert hát ezért is tolongás volt. 
Nem véletlen, hogy sokan - akik tehették - inkább elő- és utószezonban mentek el, ilyenkor nem volt annyira kapós a hely. 
Két hátránya volt - kicsi volt az esély a jó időre, ráadásul a gyereket is ki kellett kérni az iskolából. Ha lelkiismeretes nebuló volt, akkor a "nyaralás" egy részét tanulással töltötte, ha nem, akkor meg visszaérkezéskor került nehéz helyzetbe.
Ha viszont nyáron jött össze valahol az üdülés - mindegy volt szinte bárhol - az nyerő lett. Hisz végre kimozdulhattak, nem kellett csinálni szinte semmit, csak éltek. És viszonylag kevés pénzért... Csak költőpénz kellett pluszban. 
Viszont az akkori ember azt mondta, hogy "nyaralni is csak úgy érdemes, ha nem kell gondolkodni rajta, hogy beülhetek-e egy Bambi-t inni, vagy vehetek-e egy 2 Ft-os fagyit".
Egy kis mosás még belefért, azt senki nem csinálta meg helyettük - de minden mást "tálcán rakták az orruk elé", és pihenéskor a kényelem a lényeg. 
Voltak persze olyan beutalók is, ahol nem volt étkezés, helyette egy teakonyha. Ez kikapcsolódás volt a gyereknek, meg a férjnek, ám még nekik sem igazán. Hisz a délelőttök úgy teltek, mint egy átlagos vasárnap délelőtt. A feleség meg robotolhatott, főzött, mosogatott, uzsonnát készített...
Régen - egy magára adó vállalatnak is voltak üdülői, így aztán a dolgozóik nagyobb eséllyel tudtak lakásuktól távol pihenni. 
Ha pedig mégsem jött össze semmi, akkor egyszerűen otthon voltak. Több idő jutott még így is a pihenésre, bepótolták az év közben elhanyagolt munkákat, napi dolgokat elintézték - utána pedig belefért egy kis kiruccanás is. Vagy olvasás. 
Vagy csak simán kiülni a nyugágyba a félárnyékba. Olvasgatni, bambulgatni, feltöltődni.. Ilyenkor többször jártak könyvtárba az emberek. Nem volt olcsó akkoriban sem a könyv, évi pár forintért szinte bármennyit kölcsönözhettél év közben. 
Meg lehetett sakkozni, vagy kártyázni, netán társasozni a gyerekkel - mindent, amit év közben egy átlagos hétköznapon nem lehetett.
A gyerkőc meg akár elszórakozott egyedül is. Az akkori gyerekek megtanultak önállóan játszani, ha volt kert, vagy udvar - játszhatott a kutyával, labdázhatott, ugrókötelezett, ickázott, vagy főzőcskézett - mondjuk paradicsomlevest. Téglából "kiváló" paradicsomlevest tudtunk rettyinteni már pár évesen...És közben beszélgettünk egyet, magyaráztunk a babának, mackónak. 
Ha pedig meguntuk, akkor ott volt az olvasás
Fotó: http://fortepan.hu/Ulmann Kornél