Hatvanas-hetvenes évek édességei - Emlékszik valaki?

 A régi időkben is voltak finom édességek, sőt... ugyancsak finomak. Meg olyanok is, amiket akkor finomnak gondoltunk, ma meg már csodálkozunk rajta, mi volt az a csodálatos benne.

Néhány termék mai napig kapható - még ha más minőségben is - de sok közülük már teljességgel feledésbe merült. 
Itt van például a Keringő desszert, ami emlékeim szerint nagyon finom volt. Az ízére már nem emlékszem, de arra igen, hogy ünnepnap volt az, amikor valaki ajándékba hozott. 12 dekás töltettel árulták, úgyhogy túl sok nem jutott belőle, és ez is olyan doboz volt, amit a nagyik lefoglaltak maguknak belepakolni valamit, mert határozottan szép volt - akkori szemmel. 


A hetvenes évek sztárja volt a zselés szaloncukorka, ami egy abszolút különlegesség volt az azelőtti sima konzum, csokoládés konzum /ami már flanc volt/, vagy a krém szaloncukor után. A krémszaloncukor
tulajdonképpen nem krémes volt, csak egy
lágyabb konzum. És természetesen csokoládéval bevont. Nem igazán tellett rá az embereknek, én biztos, hogy csak sima konzumot láttam, de annak is örültem,
mint macska a ....   És volt még egy finomság, egy kicsivel később jelent meg - a karamellás szaloncukor, ami a maga korában ugyanolyan sztár volt, mint a zselés a hetvenes évek elején. Ahogy megjelent, megtörte a zselés nimbuszát...




 Már a hatvanas években is lehetett
viszonylag sok féle kekszet - akkoriban az édes kekszek linzer névre hallgattak - kapni, ezek közül a Pilóta, a TV-linzer, és a Tere-fere
Kókuszos emelkedik ki. Volt más is, amire ideig-óráig jó volt rácsodálkozni, de ezeket vették a legtöbben, ezt
ismertük a legjobban. Ráadásul a TV-Linzerben egy időben még öltöztetős babát is raktak, az az előtti időben, pedig mesekártyát tettek. Sosem tudtam, hogy ezekkel a kártyákkal mit kéne tennem, de volt valami a csomagolásban,
ami csak egyedül az enyém lehetett, úgyhogy tetszett.


 És persze ott volt az örökifjú Százszorszép, amit aranyárban mértek, úgyhogy csak ajándékként jutottunk hozzá. Egy átlagember akkoriban nem tudta megfizetni az árát, úgyhogy gyanítom, hogy legtöbbünk gyerekkorában csak látta, de nem tudta mi az. Viszont ha egyszer kapott valaki, akkor a doboza örökre megmaradt, mert nagyon kemény kartonból készült, tartós. Akár iratoknak a nagyobb, akár varrókészletnek a kisebb tökéletesen hasznosítható volt.


 Ekkortájt, a hetvenes évek elején már megjelentek ilyen-olyan cukorkák, már  nem csak savanyú cukor, dropsz, kávéfuré, puncsfuré, Duna-kavics, tejkaramella, Zi-zi, Frutti, Lexi, és társai voltak a polcokon. Ja, és a Pillecukor, amit nagyon szerettünk. Gusztustalan volt, de talán pont az volt benne a legjobb.

Aztán ott volt a Konyakmeggy, ami akár ehető gyereknek, akár nem - kevés az a gyerkőc, aki ne kóstolta volna meg. Márcsak azért is, mert szülőknek szokása volt, hogy a konyakot kiszívták belőle, a többit meg odaadták a gyereknek. No de így az íze benne volt, és az ártatlan gyermek rájött, hogy az bizony jó dolog. Így esett meg, hogy én is megdézsmáltam a nagynénémnek névnapjára vett nagy dobozos konyakmeggyet, amitől fölöttébb jó kedvem lett, és bár féltem a kézenállástól, akkor délután a házuk mellett egyfolytában azt gyakoroltam...

Különlegesség volt még ez a Tokaji Kulacsbonbon is, amiről semmi információm nincs. Láttam, kaptunk ajándékba, de hogy milyen lehetett fogalmam sincs, nagy eséllyel a szülők túl jónak tartották ahhoz, hogy velem is etessék.  Vagy féltek hatásától - ez is megeshet. Mindenesetre a korhoz képest igencsak mutatós a doboz, ma is simán elkelne.


Aztán itt  a mokka cukor, ami nem édesség, de kiváló édességpótló volt. Egy átlag háztartásban abban az időben a kávézáshoz szinte kötelező volt, a gyerekek ebből tudtak lopkodni pár szemet, hisz még nem volt divat az állandó édesség vétel. Meg aztán ha fájt a torok, erre csepegtettek a Dianás sósborszeszből, ami már majdnem olyan, mint a Dianás-cukor... :)

És a végére a Csemege rágó, a gömbrágó, amit mikor megjelent a szülők nagyon nem szerettek. Utálták, kiköpették, undorító, kérődzés. Aztán mikor látták, hogy hiába az ellenkezés, akkor megpróbálták megmagyarázni, hogy "tulajdonképpen egészséges, hisz addig is rág a gyerek, fejlődnek a rágóizmai..."

Fotó: Göcseji Múzeum, Barbjerik Ferenc, Vatera