Ez volt az első "esti mesés" rajzfilmünk - és hogy szerettük... :)


A hatvanas években még magyar rajzfilmsorozat - legalábbis esti mesére való - nem volt, főleg lengyel, és csehszlovák, néhány NDK-s filmet nézhettünk, és a Televízió vezetői úgy gondolták, hogy ezen ideje változtatni, ezért megbízták Mazsola "anyukáját", Bálint Ágnest, hogy találjon ki egy mesefigurát, rajzfilmfigurát, aminek történeteit ugyanolyan szívesen nézik majd a gyerekek, mint a már említett meséket. 


Így találta ki Bálint Ágnes Kukori és Kotkoda figuráját. Az igazság az, hogy kolléganőjének lusta férjéről mintázta Kukorit, a szinte csak magával, és a lebzseléssel foglalkozó kakast. 
Évekig tartott az előkészítő munka, a televízióban majd 1971-ben láthattuk. 
Kukori szeretet az életet, és ha lehet minden jót ki akar használni, de a munka az nem tartozik ezek közé, messziről kerüli. Ha semmiképp sem szabadulhat előle, akkor megpróbálja úgy végezni, hogy más is hozzáférjen, vagy még jobb - más végezze el helyette.
Kotkoda pedig a tipikus, rendes, családjának élő háziasszony, aki makulátlan rendet tart, szereti férjét, de nem bírja lustaságát, és ennek sokszor hangot is ad...
Közösen utálják újgazdag pulyka szomszédjaikat... Pont, mint a valóság...
A figura tervezésére, és a rajzfilm rendezésére végül Mata Jánost kérték fel. 
Ez volt az a sorozat, ahol nem lehetett szöszmötölni, határidős munka volt, ezért csak annyi kockát rajzoltak, ami feltétlenül szükséges volt a jó eredményhez.  Ráadásul, hogy a sorozat élvezhető legyen fekete-fehér tévén is, először színkísérleteket kellett végezni, hogy a sokszor ilyen-olyan árnyalatok, amik mind feketének látszanak a hagyományos - akkor még szinte egyedüliként használt fekete - fehér tévékben - elkülönüljenek, élvezhető legyen a rajzfilm.
A sorozat kis költségvetéses volt, olyannyira, hogy még zenekarra sem tellett, ezért aztán maga a zeneszerző, Lovas Ferenc játszotta fel hangszalagra a hanganyagot, egy szem elektromos orgonával, sőt, ahol kellett egy vokál, akkor a rajzfilmkészítők álltak össze énekelni. :) 
Viszont a szereplők hangja akkori legnagyobb színészeink voltak. Kukori Márkus László, Kotkoda, az igazi, gondos, elégedetlenkedő háziasszony Psota Irén volt.  Később Hacser Józsa vette át szerepét. 
Kotkoda barátja, a mindig rosszba vivő Kopasznyakú Szuhay Balázs, de szerepelt Horváth Gyula, Gyenge Árpád, és sok, korabeli nagy színész.