Bevásárlás a hatvanas években...

Hatvanas évek jellemzői egyetlen fotón Varga Zoltán fotográfus jóvoltából. 

Ez már az önkiszolgáló bevásárlás korszaka, ekkoriban még főleg városokban voltak ABC-rendszerű boltok, kisebb falvakban még a vegyes boltok üzemeltek.
Fémkosarak voltak, hisz az jól fertőtleníthető, még ha kellemetlen is nagy súllyal fogni a fülét. Ez az az időszak, amikor még a KÖJÁL (ÁNTSZ elődje) rendszeresen ellenőrizte a boltokat, vendéglátó helyeket - nem bejelentve - és bizony szabta kifele rendesen a büntetéseket, ha valami nem úgy működött, ahogy kellett.
A sokat emlegetett üveges tej ami középen uralja a fotót, a kemény, kék alumínium kupakkal, melyet csak le kellett tépni, aztán már fogyasztható volt.  
Ha másnapra megmaradt a tej, és hűtő híján megaludt, akkor potom pénzért kiárusították, mint aludttej. Jól járt az árus, és a vevő is. Hogy a csomagolás tette, vagy hogy mindennek örülni tudtunk - nagyon finom volt.
Ott a liszt, a cukor, aminek csomagolása akkor is szinte ugyanolyan volt mint mostanában, valamivel jobban bontható volt, mert egy papírcsíkkal volt leragasztva, amit ha elvágták szépen felnyitható volt. Manapság még mindig a legtöbb helyen simán folyékony ragasztóval rögzítik, így aztán mikor felnyitod - kiszakad a zacskó teteje, bűvészkedni kell, hogy normálisan ki tudd szórni belőle.
A szódapatron csomagolására emlékszel:
Lényegében minden családban volt legalább egy alumínium szódásüveg, és naponta akár többször is készítettük a savanykás vizet vele. Jöhetett hozzá a finom, házi szörp is, persze csak módjával - be kellett osztani. 
Akkoriban mindent be kellett osztani. Csoki szeletenként, kolbász vékonyra vágva, vajat vékonyra kenték, paprika darab, 2-3 szelet parizer a kenyérre (persze vékonyan)... más világ volt.
De már vannak luxuscikkek: nagy eséllyel kávé a bal sarokban hátul, a bor, ami abban az időben a vasárnapi ebédek lezárása volt - csak módjával persze, nem volt dorbézolás, de valahogy megadták sokan a módját... Bár ez talán inkább valami borpárlat, vagy likőr.
És ott a csodálatos macskanyelv, ami még valóban Szerencsi volt, és tényleg kakaóból és kakaóvajból készült, semmi ízesítő, vanília, és a többi. Mindenesetre aki összeszedte a kosár tartalmát az nagy eséllyel ez utóbbi kettőt ajándéknak vehette.
Ebben a korban ilyesmire nem adtak ki pénzt a hétköznapokban... Még ha szép emlékek is vannak akkoriból, nem volt sok a fizetés, óvatoskodni kellett, hogy megéljenek, és fussa ruhára, tévére, mosógépre. Nem hirtelen persze. Szépen, lassan összegyűjtve.

Fotó: Varga Zoltán