A vonattetőn hasaltak keresztbe
A háború utáni időben 1945-ben hatalmas éhínséggel küzdött az ország. És nem csak az éhezéssel, hanem a hideggel is szembe kellett nézni.

Egy pesti felnőtt élelmiszer fejadagja nagyjából 500 kalóriát tett ki, és az újjáépítésben részt vevő, kifejezetten nehéz fizikai munkát végzők fejadagja is 1000 kalória körül mozgott. Nem csoda, ha akkoriban nem volt kövér ember.

Két variáció volt.
Vagy a városba jövő parasztoktól próbálják meg pluszban beszerezni az árut, vagy pedig kimennek saját maguk falura, tanyára, és úgy szereznek egy kis pluszélelmet.
Összeszedték értékeiket, és apránként élelemre cserélték.
Sokan gyalogosan mentek ki a környező településekre, aki meg tehette, az vonaton utazott. Akinek pénze volt, az rendesen a fülkékben, akinek nem volt, az pedig a vonattetőn, vagy például a vonat lépcsőjén lógott, vagy üldögélt.
Aztán felpakolva, zsákkal, szatyrokkal, kosárral terhesen, mezítláb utazva a nagy hidegben (2. fotó) cipelték haza a néhány napi élelmet.
Ekkoriban az előző időszakhoz képest még a fizetések is visszaestek. Minimum felére, de sok helyen nagyjából nyolcadával fizettek kevesebbet, mint az 1939. előtti időkben. Az életszínvonaluk a tizedére esett vissza. Ezt ismerték fel az önkormányzatok, és megnyitották a népkonyhákat.
S hogy valamit enyhítsenek a bajokon - nemzetközi segélyszervezetek is osztottak élelmiszert, ruhaneműt, és gyógyszert.
Így indult meg az újjáépítés a romokon.
Fotó: MTI/Sulinet tudásbázis, MTI
Megjegyzések
Megjegyzés küldése