A foltozott ruha nem szégyen, csak ha koszos....

Ez a mondás járta a régi időkben. 
A tisztaságra - a körülményekhez képest vigyáztak. Azért "csak" a körülményekhez képest, mert akkoriban más világ volt. Sok helyütt nem volt vezetékes víz, hordták mosáshoz a kútról, még modern mosóporok nem volt, szappannal, vagy szódával mostak, mosógépről pedig nem hallottak, így egy-kéthetente mostak, de volt, ahol ritkábban.
Így aztán a felsőruházatot nem váltották minden nap, óvatoskodni kellett vele. Más volt a tisztaság fogalma. 
Az teljesen természetes volt, hogy munka közben nem flancoltak, biztos, hogy nem a legjobb ruhájukban álltak oda. Akkoriban volt egy ünneplő ruha, cipő - ezt használták minden alkalomra. Városba, orvoshoz menni, templomba, esküvőre...
De a hétköznapokban addig nyűtték a ruhát, amíg még javítani lehetett. 
Így aztán mosás előtt az asszony összeszedte a ruhaneműket, és átnézte mit kell tenni vele.
Felvarrta a gombokat, amik a mosógép előtti időkben is rendszeresen leestek - összeöltötte a fesléseket, és a nagyobb lyukakat foltokkal tűzte le. 
Inget, nadrágot, ruhát, kötényt javítottak így, senkit sem beszéltek ki emiatt, sőt... Takarékos embernek tartották, akinek nem szalad ki a kezéből a pénz holmi cifraságra, úrhatnámságra.
Ellenben, ha valakinek az "ura" napokon keresztül ugyanabban a szemmel láthatóan szennyezett öltözékben járt, azt az asszonyt lenézték, tudták róla hogy lusta, nemtörődöm, figyelmetlen.
Az ilyen asszony nem volt asszony a többiek előtt.
És hogy a férfi ilyenkor miért nem vett másik ruhát fel, vagy miért nem mosta ki a szennyest?
A ruha előkészítése az asszonyok feladata volt, ezen a téren a férfi azt csinálta amit a nő mondott. Mosásra meg azért nem adhatta a fejét, mert az egész férfiközösség rajta nevetett volna. A régi időkben elkülönült a női és a férfi munka, ha egy férfi - főleg ha neje is volt - háztartási munkára adta volna fejét - köznevetség tárgyává vált volna...
Fotó: Ákos Jenő