A föld, a "főd"... az maga az élet...




A parasztembernek két dolog volt a legfontosabb. 
A jószág, és a föld. 
Nélkülük ő sem élt volna meg, nem jutott volna ötről a hatra, és mivel az állatok ellátását is a föld biztosította, azt ha tűzön-vízen keresztül is - de megművelte. Ragaszkodott a földhöz mindenek felett, és ha volt néhány holdacska, ettől érezte magát "igazán embernek". Régen rang volt "földes gazdának" lenni.
Ahhoz már országégésnek kellett történnie, hogy valamilyen mezőgazdasági munkát elhanyagoljon. 
Ha volt "ember" a háznál, akkor ő, ha nem volt - akkor az asszonyok, gyerekek boronáltak, szántottak, vetettek, vagy akár arattak is - minden körülmények között.
A fotó az első világháború idején készült, de készülhetett volna később is. A negyvenes években sem volt jobb a helyzet.  
Ha volt jószág, mert jó idők jártak -  akkor azzal, ha nem volt, mert a bajok felemésztették, háború, éhínségek megtizedelték az állományt, akkor a nélkül is megoldották, hogy parlagon ne maradjon a négyzetméternyi sem. Saját maguk húzták az ekét, vagy boronát.
Még a kilencvenes évek legelején is előfordult faluhelyen, hogy gép, vagy ló, tehén híján ember állt a borona, vagy eke elé, mert földecske már volt, de még többre nem jutottak. Viszont ha nem gondozzák, akkor "gazt termeltek volna", olyat meg normális ember nem tesz.
A régi parasztok mesélték, hogy a tengeritől, vagy napraforgótól ha kiment a határba az ember - nem látta a szomszéd falu tornyát. 
Aztán eljött az az idő is, hogy sokszor a gaztól nem látta az ember. 

Fotó: Wikipedia/Készítette: Ismeretlen - Lectures pour tous, 15 juillet 1917, Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1052805