Volt idő, amikor nem lopták le a bicikliről a szerszámos táskát


Sőt, a pumpát sem, ha rajta volt, és viszonylag nyugodtan le lehetett állítani a bolt elé - lánc nélkül - nem vitte el senki.
Bár az is igaz, hogy a környéken szinte mindenki ismert mindenkit, mivel az emberek beszélgettek, egy utcában lakók sokszor összejártak - nagy szégyen lett volna, ha valakiről elterjed, hogy enyveskezű megbízhatatlan alak.
Voltak persze  jómadarak akkoriban is, de rájuk figyeltek az emberek. Ha kitudódott valakiről, hogy nem jó úton jár, akkor ha feltűnt a környéken már tudták - jobb, ha nyitva tartják a szemüket. És ha beigazolódott, valóban rossz szándékkal ténfereg arra, akkor nem voltak restek rászólni, vagy akár megakadályozni a lopást. 
A hetvenes évek elején még nyugodt lelkiismerettel hagyhattuk a lerobbant gépkocsit az út szélén, aztán másnap, vagy harmadnap visszamenve még ott találtuk, kerékkel, és minden elhordhatóval együtt.
Sőt, a boltok előtt az anyukák még a legtöbb helyen kint hagyták a babakocsit, sokszor a gyerekkel együtt, és senki nem tolta el, nem vették ki belőle a benne hagyott tárgyakat. 
Sőt: ha közben kint elkezdett pityeregni a gyerkőc, sokszor még önkéntes ringató is akadt, vigyázott rá, míg a mama vásárolt a boltban. 
Faluhelyen az idősek között még manapság is sokan élnek nyitott kapu mellett, és ismerőseim között is többen vannak, akik nyitott ajtónál is aludnak. 
Tudja a környezete róluk, mégsem történik semmi. Hogy a bizalom miatt, vagy más az ok - de soha, senki nem nyitotta rájuk hívatlanul az ajtót...

Fotó: Fortepan/Lipovits Károly