Tudtad, hogy régen falusi porta ajtaján kopogtatni nem volt szabad?

Illetlenségnek, úri hóbortnak számított... Úgy vették, nekik nincs takargatnivalójuk...
De azért régen is voltak illemszabályok, és ezeket a szabályokat a vendégeknek is be kellett tartani.


Viszont, mert vendég volt - több volt neki megengedve, mint a ház lakóinak, ám mindezt megkötésekkel. Nem volt szabad túl korán, vagy étkezési időben érkezni, ha mégis ilyenkor ment, nem volt szabad komolyan venni a hellyel kínálást, vagy az invitálást az evésre. Munka idején, például állatetetéskor is kerülni kellett a látogatást. 
Régen a házakhoz általában egy hátsó kapu is tartozott, ezt a vendégnek nem volt szabad használnia, ő csak az első kapun közlekedhetett. 
Benyitni nem lehetett csak úgy, viszont faluhelyen nem volt szokás kopogtatni, mert azt olyan városi úri hóbortnak tartották. Megálltak az ajtó előtt, és beköszöntek. Hangosan, hogy bent is hallják, és ha hallják, akkor válaszolhassanak. Ha érkezett a válasz, "Kerüljék beljebb" - akkor beléphettek, de mindenképp a kalapot levéve. 
Ha bejelentetten ment, akkor leülhetett, ha nem, akkor várni kellett a biztos jelet, hogy tényleg szívesen fogadják. Erre ott volt az, amikor a házigazda rámutatott a székre, hogy hova ülhet, az asszony meg odasietett, és kötényével letörölte, még ha tiszta is volt. Ez volt a szívesen fogadás jele.
A kedves vendéget megkínálták. Mindegy mivel, egy teával, egy pohár borral, egy kis tésztát tettek elé, és szóltak, hogy vegyék. A vendégnek ezt nem volt szabad visszautasítania, de szabódnia kellett, "most ettem nemrég", de azért amit adtak, abból pár falatot vennie kellett, mert másképp sértésnek vették. 
Vendégségnél is tudni kellett, hogy mi az elég. Venni kellett a jeleket, amit a házigazdák közvetítettek felé.  Nem kínálták tovább, elkezdtek másról beszélgetni, emlegették az aznapi, következő munkát, ilyenkor a figyelmes vendég készülődni kezdett. Ha nem, akkor kimondták szóval is, hogy "nyilván Neked is dolgod van"..., és ha ez sem volt elég, és már nagyon eltelt az idő, akkor akár azt is megkérdezték az illetőtől, hogy " Ti nem szoktatok aludni?"
És ha még mindig csak üldögélt az illető, a ház legfontosabb tagja, a házigazda otthagyja, mondván - neki erre már nincs ideje, dolga van. Ebből aztán érteni kellett, mert ez már büntetés számba ment. 
A gyermek vendégnek is alkalmazkodnia kellett a szokásokhoz. Belépéskor természetesen köszönnie kellett, és nem szólhattak bele a felnőttek beszélgetésébe. Viszont, ha kérdezték, akkor beszélnie kellett illendően. Ha egy gyermek illendően viselkedett, akkor az azt jelentette, hogy jól nevelik, ezáltal a szüleit többre nézte a közösség. 
Ha kedves vendég érkezett, akkor megpróbálták a legjobbat kihozni a találkozásból, már előre készültek, és a legjobb falatokat tálalták. 
Vendégség idején bármilyen volt a családban az aktuális helyzet, ha amúgy nem szóltak egymáshoz, ilyenkor ezt keresztül kellett lépni, úgy kellett tenni, mintha minden rendben lenne. A gazdasszony köténye ilyenkor mindent eltakart. 
És ilyenkor olyan udvariaskodás ment, amit egyébként nem használtak, de a vendég miatt elővették. 

Szomszédok látogatásánál nem voltak megkötések, ők szinte bármikor átmehettek, megjelenhettek, ha közeli, kedves szomszéd volt, akkor még a hátsó kaput is használhatták. Náluk, ha nem hagyta félbe a munkát a gazda -nem jelentette azt, hogy nem látják szívesen, inkább annyit tett, hogy természetes volt a jelenléte.
Viszont a szomszédot ritkán kínálták hellyel, és étellel sem traktálták.
A szomszédokkal való üldögélésre ott volt a ház előtti pad, legtöbbször az utcán zajlott le a hosszadalmasabb eszmecsere, ott kellemesen, semleges területen elbeszélgethettek, kitárgyalhatták a dolgokat.
Fotó: 50 fölött az élet, tankonyvtar.hu
Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!