Tudtad, hogy régen az idősebb testvéreket magázni kellett?


Régen nem volt ritka a nagycsalád, faluhelyen meg éppen nem.  Kellett a sok dolgos kéz, ráadásul még a gyermekhalandóság is magas volt.

Pici koruktól kezdve arra tanították őket, hogy az idősebbnek meg kell adni a tiszteletet. A szülőket például a régi időben hazaérkezésükkor a gyerekek kezüket csókolva üdvözölték. Ez volt a feltétlen tisztelet jele, vissza beszéd nem volt, a felnőtt által kimondott szó ekkor még sérthetetlen...
Nem volt különleges, hogy az újszülött gyermeknek már eladósorba került lánytestvére, vagy legény bátyja volt. 
A kisgyermek abba nőtt bele, hogy ezeket a testvéreit magázta, és nem csak magázta, hanem ugyanúgy, mint a szülőnek - feltétlen engedelmességgel tartozott neki. 
A család nagyon összetartó volt, ennek jele volt az is, hogy mindig az idősebb lány ment férjhez. Ha netán az ifjabbnak lett volna kérője, köteles volt elszalasztani, akármilyen jó parti lett volna. A nagyobb családban az azonos korú fiúk versenyeztek a vezető szerepért, és aki jobb testi adottságokkal rendelkezett, hamarabb fejlődött, az hamarabb vált legénnyé is. Ráadásul voltak külső jelei a legénnyé válásnak, amit nem mindenki tudott beszerezni magának. A szegényebb családoknak nem volt módjuk ünnepi öltözetet, kalapot, pipát venni fiaik számára, márpedig a legénnyé válás alapvető feltétele volt. Mintha ma csak az  válhatna felnőtté, aki jó minőségű öltönyben, menő cigarettával zsebében mászkál, de legalábbis egy köteg pénzzel.
Egy lány - minél nagyobb lett - annál jobban kellett figyelnie magára, nem mozoghatott már szabadon, nagyon kellett figyelni öltözködésére, mozgására, és minden apró dolog meg volt határozva számára. 
Az volt a jó lány, akiről a faluban nem beszéltek. Márpedig ez nagy szó volt, mert minden apró hibáért képesek voltak szájukra venni az emberek. 
A régi időkben nem volt szokás utcán vihorászni, az rosszat jelentett, könnyen megszerezhetőnek tekintették, aki felhívja magára a figyelmet.
Egy tisztességes lány csendes volt, alig beszélt, akkor szólalt csak meg, amikor kérdezték. Az olyanokat, akiknek be nem állt a szája nem tartották asszonynak valónak, nem szerették a simulékonyságot, a hízelgést. 
Egy kislányt már pici korban rászoktattak arra, hogy ha leül, akkor lábait összecsukva tartja, sőt, keresztbe sem rakhatta, mert az a "rossz nők" biztos jele volt.  Még az sem volt mindegy, hogy mozog, hogy jár. Kicsiket kellett lépjen, és szorosan egymás mellett kellett tartania lábait. Nem tehette meg paraszti munka közben, hogy csak leheveredjen, mert ezt is úgy vették, hogy illetlen. Nem volt jó, ha könnyen elsírta magát - ezt úgy vették, hogy mindig az sír, aki bűnös. De nem volt jó vidámnak sem lenni, illetlenségnek találták a kacarászást, a leendő asszonyokat visszafogottságra tanították. 
Furcsa dolog, de még az éhséget sem volt szabad kimutatni, ha valaki nagy étvággyal evett, azt kibeszélték. Az asszonyok akkoriban nemigen ülhettek asztalhoz amúgy sem, de egyébként is kutyafuttában kapták be az ételt,  mert más előtt enni erkölcstelen volt. Ha valaki szomjas volt, inni is elfordulva kellett. Talán innen az a szokás, hogy egy-egy pohár itóka elfogyasztásánál mai napig sokan oldalra fordulnak, nem akarják, hogy mások tanúként leshessenek. 
Régen egy lánynak meg kellett mutatnia, hogy jó egészségnek örvend, jó erőben van, bírja a nehézségeket. Ezért aztán még a legnagyobb hidegben is csupán egy ingben mentek a templomba.  Ugyanúgy a fájdalmat is tűrni kellett, ha fájt valami, megtartották maguknak.
És ha már bírja a hideget és fájdalmat, az is elvárható volt, sőt kötelessége volt a lánynak, hogy munkabíró legyen. Ezt egyrészt a közös munkákon, másrészt járás közben tudták jelezni. Hisz aki gyors mozgású volt az utcán, az nagy eséllyel az élet más területein is bírta a gyűrődést. A lánynak kötelességei voltak, és azt semmi oknál fogva nem volt szabad elmulasztania. Régen szokás volt a bálozás, késő éjszakába nyúlóan, de aki éjjel úr volt, az nappal is legyen az - elvárták tőle, hogy másnap ugyanúgy, ugyanakkor csináljon mindent a ház körül is, és templomba menet.
Az egészséget fitogtatni kellett, ha beteg lett egy lány, az kikezdte jó hírét, hisz munkára alkalmatlanná lett. Márpedig ha megesik egyszer, akkor máskor is meg lehet. 
Egy lánynak illett ébredés után azonnal rendbe hoznia magát, bármilyen korán érkezett egy vendég, őt már illedelmesen felöltözve, fésülködve kellett találnia.  Nem volt szabad hiányos öltözékben megjelenni, és ha kimentek az utcára, akkor tiszta kötényt kellett kötni.  
Templomba csak különös gonddal felöltözve mehettek, de még a hajviselet is meg volt kötve, csak az akkor megszokottat hordhatta, aki nem tette, a közösség előtt tisztességtelen lett. És bár

elvárták a lánytól, hogy gondozott legyen, azt viszont nem szerették, ha túlságosan magával foglalkozott. Gyorsan mosdjon, gyorsan öltözzék, gyorsan fésülködjön, ne cifrálkodjon, ne használjon semmi kencét. Ezek alapvető követelmények voltak. De legyenek szép ruhái, amiben megmutathatja szépségét. És mivel a szépséghez hozzátartozott a piros arc is - ebben az időben a lányok ha fiúval találkoztak előtte paskolták, csipkedték arcukat, hogy kellőképpen pirospozsgásak legyenek...
Más módjuk nem volt erre...
Fotó: Fortepan/Székely Márton
Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!