Tudod, mi a szamárpohár?

Ez bizony nagy szégyennek számító dolog volt, aki erre vetemedett, az fukar, magának való ember volt, a többi szemében semmire való.
Régen ha valaki jó cimborájával találkozott, lényegében kötelessége volt meghívni a kocsmába, a másiknak meg kötelessége volt elfogadni. 
Aki elkerülte a kocsmát, az barátságtalan ember hírébe került, hisz ez volt a tere a férfiak kapcsolattartásának. Sokan nem feltétlenül italozni tértek be, hanem itt beszélték meg a napi gondokat, itt értesültek a közösség híreiről, és itt tudták meg az elkövetkezendő munkákat is, hol, kinek kell esetleg segíteni. Később pedig a napszámosi munkákról is itt értesülhettek. 
Ha valakit meghívtak, az a barátság jele volt, és a meghívó társaságát illett visszahívni. Ráadásul bírni is kellett az italt, olyan nem volt, hogy nem kell, ha kikérték, azt el kellett fogyasztani.  Másképp gyenge embernek tartották 
Íratlan törvény volt, hogy a meghívást viszonozni kellett. Azt, amit nem adtak vissza, az volt a szamárpohár. Ez viszont hatalmas szégyennek számított, még akkor is illett kikérni, ha amúgy az illető azt már nem akarta elfogyasztani. 
Voltak persze kiskapuk, de nem volt jó vele élni. Ha nem volt a visszahívásra pénz, akkor megoldás volt a szökés. Valamilyen kifogással, pld. illemhely látogatása kiment az illető, és nem tért vissza. Később viszont pótolnia kellett a kocsmai invitációt, ilyenkor lényegében elnapolta a viszonzást, ennyi megengedett volt. 
Másik lehetőség volt az, amit már említettem, hogy ugyan kikérte az illető a ráeső kört, de ő azt már nem fogyasztotta el. Akár a padlóra öntötte, akár közben távozott, "hogy neki már dolga van", de törekedni kellett arra, hogy nehogy megszólják az embert, hogy nem adta vissza a kikért italt. 
Voltak olyan területek, ahol a körivást pazarlásnak tekintették, kocsmai, baráti meghívásnál is mindenki magának kért. 
Ez volt a legjobb megoldás, így senkit sem érhetett szégyen. Ha volt pénz ivott, ha nem, akkor meg csak beszélgetett.

Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr


Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!