Tudod, hogy régen sok embernek nyugdíja sem volt?


És nem is oly rég, a nyolcvanas évek elején is még ez volt a helyzet.
Persze ők az igazán idősebb korosztályból kerültek ki, akik a háború után már a nyugdíjas korosztályhoz tartoztak. 
Az volt a helyzet, hogy addigra nem szerezték meg a nyugdíjra jogosító éveket. 
Nagymamám még az 1880-as években született, és bár egész életében dolgozott kisiparos,  lakatos mester férje mellett, és ellátta a gyerekeket, az inasokat, tanoncokat, akik a a műhelyben dolgoztak - viszont mégiscsak háztartásbeli volt, így soha, sehonnan nem kapott egy fillért sem. Akkor sem, amikor 70 éves koráig a mester mellett segített, és még a háztartást is ellátta, és utána sem, hisz nyugdíjra jogosító éve nem volt. Sőt, nagyapám után sem kaphatott semmit, mivel ő sem volt nyugdíjas, és akkoriban a kisiparosokra "kissé" ferde szemmel néztek, ők a rendszer fekete bárányai voltak...
Így esett meg, hogy egész életében nem kapott egy vasat sem. 
Illetve hazudok, mert élete utolsó két évében vaksági pénzt kapott. Így hívták akkoriban azt a segélyt, amit azoknak adtak, akiknek olyan fokú látásromlásuk lett, hogy az már nagyban akadályozta életvitelüket, és nem volt műthető.
Nagymamámnak szürke hályogja volt, amit akkoriban is műtéttel lehetett korrigálni. 
Valamikor a nyolcvanas évei vége fele is megnézték a szemét, mert reménykedett benne, hogy talán kaphat ilyen segélyt - de akkor még elutasították - mondván műthető.
Aztán 90 évesen végre az került a papírra, hogy "koránál fogva nem műthető". Így lett haláláig - két egész évre - havi 200 Ft jövedelme.
Onnantól kezdve gyűjtögette, rakosgatta - boldog volt, mikor hozta a postás, és ő adhatott belőle neki pár forint borravalót, hisz volt végre bevétele. 
És beszállhatott a családi költségvetésbe, mondhatta: Én is adok bele valamennyit, hisz itt élek...
Nem egyedüli eset volt. 
Akik magángazdálkodók voltak, kisiparosok a régi rendszerben, ott bizony akkoriban sokszor megesett. És érdekes módon a nyolcvanas évek elejéig biztos, hogy nem volt számukra még szociális nyugdíj sem, hanem a család volt köteles őket eltartani. 
Persze, ez nem volt kérdés. Természetes volt, hogy ott él az idős ember, és mindenből jut neki ugyanannyi, mint a többi emberkének. 
Hisz végigdolgozta az életét...

Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal