Nagyiék miért töltötték otthon inkább a hurkát és kolbászt?

Egyszerű: mert volt disznójuk. Persze nem csak ennyi. 
Ők is úgy voltak vele annak idején, hogy minek vágjanak, mikor a boltban meg lehet venni, ráadásul mindig frisset, és ez azért a házaknál a hatvanas-hetvenes években még nem volt evidens. 
Hisz fagyasztóláda, vagy -szekrény még nem volt, sima hűtőbe rakva a hús könnyen megromlott. 
Aztán ahogy öregedtek már nem igazán volt könnyű munka a disznótor, strapás volt, sok munkával - szívesen lemondtak volna róla. Volt is ez irányban próbálkozás. Őket is elérte a szocializmus dolgozójának gondolkodásmódja. 8 óra munka után nem akartak ismét 8 óra munkát, de még 3-at sem. A disznóól néhány évre kiürült, helyettük csirkék költöztek be, azok is csak módjával, elvégre "lehet kapni a boltban, és még ruha sincs rajta"...
Elejétől fogva bajos volt a vásárlás, még a kákán is csomót kerestek...A bolti hús csak el is ment, bár azzal sem voltak megelégedve. Túl száraz, nincs rajta egy csepp zsír sem, vagy épp fordítva. Meg aztán olyan lassan fő, hogy az csakis a disznó dinasztia alapítója lehetett, vén, mint az országút. Mindig volt probléma vele... Ezek általában mondvacsinált ügyek voltak, de a hurkánál-kolbásznál igazat kellett adni nekik, ott nem kibúvót kerestek.
Egyszer nyílt egy új húsbolt a környéken, és Mama - minthogy dicsérték az üzletet - úgy gondolta, bevásárol rendesen, aztán süt egy kis disznótorost. 
El is ment, vett májas hurkát, véres hurkát, és kolbászt is, mindegyikből vagy másfél kilót.
Mondta már jó előre, hogy ez biztos nagyon finom lesz... Egyrészt mindenki áradozott felőle, másrészt meg megkérdezte a hentest, hogy "ugye a kolbászban van fokhagyma, meg köménymag rendesen?" az meg azt válaszolta, hogy persze... És biztosította a felől is, hogy nem lesz mócsingos, porcos, egyszerűen tökéletes...
" és a véresbe ugye tettek kapormagot, mert a nélkül nincs semmi íze..., és ugye bors is van benne elegendő...?" 
- Hát hogyne lenne Mamikám - mondta a hentes.
- "No és a májasból remélem nem felejtették ki a majoránnát, hisz az a lelke az egésznek..."
- Minden van benne Mamika, ez nagyon jó fajta - mondta a hentes, és a Nagyi, aki talán életében nem füllentett egy tisztességeset - elhitte abban a minutumban. 
Szóval hazahozta, és ahogy kellett megsütötte még akkor este... 
De jó vacsora nem lett belőle, mert a kolbász mócsingos volt, fokhagyma alig benne, bors annál több. A véres hurka egy szem kapormagot nem látott, íze valami édeskés rizses tölteléké volt. A májas hurka ugyan nem volt benne majoránna, vagy ha igen, akkor csak módjával, viszont amúgy elment, legalább azt meg lehetett enni. 
A többit nézegettük még egy-két nap, aztán ki lett dobva szinte egy az egyben. Pedig ez nagy szó, mert a Nagyit nem úgy nevelték, hogy ételt ki lehet tenni a szemétbe, de "ami rossz, az rossz..., ez ehetetlen"... 
Innentől kezdve ha hurkát, kolbászt akart enni, akkor megvették a hozzávalókat és megtöltötték saját maguknak. 
Így olyan lett, amilyet szerettek, és csak az volt benne, ami belevaló, de ami belevaló, azt bele is tették... Ez volt egy-két évig, aztán meg minden évben vágtak ismét egy malackát. Már, ha egy 300 kilós disznót malacnak lehet nevezni.
Abból jutott mindenre, és úgy, ahogy szerették...
Fotó: Fortepan/FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY / SÁNDOR GYÖRGY/SÁNDOR GYÖRGY FELVÉTELE