Mit csinálnak ezzel a disznóval? Szánkáztatják?

Régen, még a hatvanas-hetvenes években is inkább szalmával perzseltek, mint gázpalackkal. Akkoriban a palackok még elég robbanásveszélyesek voltak, sokszor lehetett hallani balesetekről - még normál főzésnél-sütésnél, nemhogy perzselésnél, ahol sokszor a hideg miatt akár forróvízbe is állítják a palackokat.

Meg aztán más az íze is annak a disznónak, amit hagyományosan perzseltek, és langyos vízzel mosnak lefele. 
A disznót általában az ól közelében szúrták meg, ott amúgy is közel volt a szalma, meg az ásott kút is, hisz kellett mindkettő az etetésekhez, a parasztember pedig  - ha csak tehette - ésszerűen "rendezkedett be".
Az ól közelében lerendezték a perzselést, viszont a bontás folyamata már ésszerűbb volt, ha a ház közelében történik, hisz hűteni kellett  disznót, lehetőleg védett helyen.
Így aztán a perzselés után át kellett szállítani a ház közelébe, ami kis kocsi híján nem volt egy könnyű eset, főleg ilyen esős idő után, amikor minden sár. 
De mindegy volt az milyen az idő, a lényeg - hogy egy jó ideig lesz mit adni az asztalra, és a disznóölés estéjén jót lakomáznak, s utána még egy ideig ott lesz a hurka, a disznósajt...
A parasztember régen évente még egy disznót vágott, azt osztotta be egész évre. 
Aztán mikor már jött a téeszesítés, utána ez a szám szaporodott, akár kettő-háromra is. Másképp étkeztek, elfogyott. Ekkor már néhány családnak hűtője is volt, oda azért pár dolgot be lehetett pakolni a mélyhűtő részbe. A többit meg feldolgozták, füstölték-sózták, így nem romlott meg, különleges ízével gazdagította a "konyhát".

Fotó:  Inkey Tibor / Magyar Fotográfiai Múzeum /