Miért építették azt a rengeteg sátortetős-kockaházat?


Ezek a házak valamikor az ötvenes években jelentek meg először. 
Alapvetően 10x10-esnek épültek, persze voltak kisebb változtatások, de nagyjából egy sémával: előszoba, abból nyílóan kamra, fürdőszoba, szemben a konyha, oldalt pedig a két szoba egybenyílóan. Variációja lehetett még a külön szobabejárat, és a konyha szobákkal szembeni helye. 
Azonban egy dologban mindegyik azonos volt, a két szoba az utcára nézett. 


Ebben az időben még széntüzelésre rendezkedtek be, a házak kéményesek voltak, egy kéménnyel két helyiséget fűthettek egyszerre. A lakásokban általában három kályha volt - ilyen-olyan minőségben - mely hatalmas mennyiségű tüzelőt emésztett fel. Ha pedig valaki arra vetemedett, hogy takarékossági szempontból valamelyik helyiséget nem fűtötte, az az egész lakás melegére hatással volt. És érdekes módon drágította a melegítést - így még több ment el fűtésre. A fűtetlen helyiség ugyanis úgy működött ebben a kockaházban, mint egy jégverem.
Persze jó volt ez akkor, erre volt pénz, és az emberek ki akartak lépni a múltból, a régi építkezési - szerintük elavult - stílust maguk mögött akarták tudni, és itt volt a kezükben egy olyan lehetőség, amit viszonylag kevés pénzből meg lehetett valósítani.
Milyen hatalmas lépés volt az egy munkásembernek, hogy saját erőből, esetleg állami kölcsönnel - saját házat tudott építeni! Ilyen előtte nem volt, nem volt rá lehetősége. Ugyanígy a parasztság is több generáción át ugyanabban a házban lakott. Nagy váltás volt, hogy immár saját maguk is tudnak építkezni, és úgy gondolták, hogy ez az új forma kifejezi azt, hogy végre más világ van. Maguk mögött hagyják a régit, és az újjal egy jobb világ jön.
Szomorú, hogy mára az utódok jobbára szégyellik ezt az építményt...
Eleinte az árvíz sújtotta településeket terjedt el ez a forma, hisz hirtelen kellett sok épületet felhúzni a károsultak számára, viszonylag költséghatékonyan.
Aztán a városok munkásai építkeztek ily módon, a hetvenes években egy menyasszonypénzből fel lehetett húzni egy  épületet kalákában - ha a telek amúgy meg volt. 
Így aztán a régi, hosszú épületeket elbontották, vagy aki rafinált volt, egy részét megtartotta, és az új házat hozzátoldotta, vagy fordítva. Így máris egy jóval nagyobb épülete lett, egy kis nyári konyha, vagy hátsó szoba, kamra, ki, minek használta azt.
A hatvanas-hetvenes években egy átlagkereset 1500-2000 körül mozgott, tehát ha egy család az egyik keresetet megtakarékoskodta két éven keresztül, akár egy ilyen házat már fel is húzhatott magának. Ez pedig csábító, még ha nem is olyan szép, már akkoriban sem tűnt annak, de a célnak éppen megfelelt. Abban az időben volt olyan család, aki éveken át zsíroskenyéren, és ha jót akart enni, akkor csirkeláb pörköltön élt - de minden nap - hogy az áhított házat felhúzhassák, vagy megvehessék az első kocsit... Hatalmas áldozatokat hoztak a következő generációért, akik bizony sokszor ezt nem igazán becsülték.
Manapság sem igazán jobb a helyzet, hisz faluhelyen is felépültek az országra, a kultúrára egyáltalán nem jellemző emeletes, tetőteres óriási épületek, ez volt a kilencvenes évek rendszerváltós divatja. Aztán meg jöttek újgazdagék csodapalotái, amik már annyira elütnek a régi falutól, hogy ezek a sátortetős típusházak abszolút visszasírhatók. Egy kis modernizálással, műanyag nyílászárók, szigetelés, és mondjuk cirkofűtés, vagy kazán beépítésével mindjárt egész kellemes fészekké alakíthatók. Főleg a toldott, még a régi parasztház egy részét megtartott épületek nem is ütnek el annyira a faluképtől, mint a modern, de valahogy a magyar szokásokhoz, kultúrához nem passzoló óriás, többgenerációs - de mégis egy család által lakott - hatalmas "hodályok".
Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!