Levél egy temetkezési ügyintézőhöz

Tisztelt Ügyintéző!


Két dolog miatt írom ezt a levelet.
Egyrészt jelzem, hogy bár kifizettük az urnasír fedlapjának visszarakását - az Önök által meghatározott 4-6 hetes visszahelyezési határidő olyan hosszúnak tűnt, hogy családunk inkább egy vállalkozót kért fel e munkára, így a munkát azonnal elvégezték.
Apósom hamvasztásos temetését Önöknél rendeltük meg, maga a sírnál történő búcsúztatás, elhantolás 4 nappal ezelőtt történt meg. 

Jó lett volna, ha jelzik, hogy nem árt a krematórium épületében átvenni a hamvakat. Nem tudom ennek mi a menete jelenleg, de elég furcsa érzéseket keltett a hozzátartozókban, mikor az urnasírtól  nagyjából 5 méterre megállt a halottszállító kocsi, kiszálltak a szállítók, és  elővették az aláírandó papírt, amit apósom hamvai mellett körmölt alá élettársam. 
Jó, ez a szokás nyilván - de talán meg lehetne a gépkocsi mögött oldani, mert ez így minden, csak nem ünnepélyes.
Aztán kivették az urnás hamvakat, és elhelyezték az urnasír keretének a sarkán. 
Lehet, hogy nagy dolognak számít, de én úgy gondolom, hogy talán egy szállítható kis pulpitust, emelvényt, ami akár fél méteres is - hasonló esetekben ki lehetne vinni, mert mégis más azon elhelyezni az urnát, mint lerakni a szegélyre. 
Ha nincs szegény, akkor hová rakják a beszéd alatt? A földre? 
 Ez nem kekeckedés részemről, de szabályosan szégyelltem az egészet, mert egy szociális temetés is különbül bonyolódik le.  
Lehet, hogy nem maradt volna mélyen meg az emberben ez a probléma, ha utána a beszéd közben nem érkezett volna meg nyikorgó, csattogó biciklivel beviharozva szertartás közben a sírásó, aki majd a végén rálapátolta azt a három-négy lapátnyi földet a letakart keszon tetejére.
És közben beszélt a polgári búcsúztató, akivel előtte egyeztettünk ugyan, de ezek szerint a problémákat jól titkolta, vagy a helyzet miatt nem figyeltünk kellően.
. Nem akarom megkérdőjelezni felkészültségét, lehet, hogy a zárt ravatalozóban jól képezi a hangokat, Lehet, hogy rossz napja volt, az is elképzelhető, hogy csak a nyílt tér miatt gondolta úgy, hogy másképp kell nyitnia a száját, és artikulálni, mint máskor - de az akkori "búcsúztatás" minősége elfogadhatatlan volt. Egy idő után képtelenség volt másra figyelni, csak az artikulációjára. 
Egyrészt - igaz, hogy általános búcsúztatás lett megbeszélve, hisz a hozzátartozók mindannyian ismerik rokonunk életútját, hol dolgozott, mit tevékenykedett. Na de azért ez az általánosság már túlzás volt. 
Konkrétan semmit nem említett meg életéből, olyan volt az egész, mintha egy sablonszövegbe beírta volna azt a néhány nevet, amit leadtunk. Közben én kitöltöttem a kérdőívet pontról-pontra, és még beszéltünk is hatszemközt róla. 
Felolvasott néhány versrészletet, rosszul tagolva, sietve, halkan. Ezen kívül csupán pöszén beszélt, raccsolt, a száját hatalmasra tátotta beszéd közben, és közben köpdösött. 
Tudom, ez most úgy hangzik, mintha direkt panaszkodnék, belekötnék dolgokba, de nem így van. 
Direkt vártam néhány napot, hogy ülepedjenek a dolgok, mert akkor, a temetés után szabályosan szégyelltem magam, hisz az egész úgy nézett ki, mintha elkapartuk volna apósomat. 
Mindenki így érezné, ha ott lett volna. Végig hazaúton, és azóta is többször arról beszélgettünk, hogy ha már problémák voltak amúgy is az ünnepélyességgel, akkor legalább a beszéd lett volna rendben.  
Szégyellem magam, hogy egy ember utolsó útja így lett megszervezve, hogy nem tudtuk előre, hogy a beszéd milyen hevenyészett lesz, és minőségben milyen.Hogy a körülmények egy "legyünk már túl rajta" érzést kelthettek az ismerőseiben.
 Persze: áldozhattunk volna több pénzt is rá, mint a kórházban, temetőben, és Önöknél kifizetett összesen majd 300 ezer forint, de sajnos nem ment. 
Ugyanis egy évig volt súlyos demens, míg itthon volt kettőnknek kellett ápolni, egyikünk így  minden jövedelem nélkül volt itthon. Aztán bekerült otthonba, nem jókedvből persze, hanem addigra már teljesen kikészültünk. Nem is fizikailag, hanem inkább idegileg. 
A  nyugdíja kevés volt erre,  így minden hónapban pótolni kellett. 
Egyszóval sajnos az anyagiakat felemésztette a betegsége.  
 De jó lett volna, ha közli, hogy a sírnál való búcsúztatás lényegében minden ünnepélyességtől mentes.
Készüljünk fel lelkileg, hogy azért ez nem lesz egy "gyászmenet"...