Legényfogó krumplitalpas

Ez az adag 3-4 főre elegendő, persze attól is függ erősen, hogy a család étvágya milyen...
Hozzávalók:
1 kg burgonya
30 dkg darált hús - lehet csirke is apróra vágva
1 evőkanálnyi zsír
1 közepes vöröshagyma
1 gerezdnyi fokhagyma
1 evőkanálnyi fűszerpaprika
kicsi víz
só ízlés szerint
mokkáskanálnyi őrölt bor
mokkáskanálnyi őrölt kömény
10-15 dkg füstölt szalonna
10 dkg bacon szalonna
ha ennyi kalória kevés, akkor 10-15 dkg sajt
A krumplit alaposan megmossuk, tisztogatjuk, aztán héjában megfőzzük.
A vöröshagymát, fokhagymát megtisztítjuk, szépen felkockázzuk, aztán megpirítjuk üvegesre, ha már jó, beletesszük a darált, vagy vágott húst, és kifehérítjük. 
Rászórjuk  a fűszerpaprikát, sózzuk, borsozzuk, köményezzük, a fokhagymát is hozzáadjuk apróra vágottan, és felengedjük egy pici vízzel, s fedő alatt puhára pároljuk.
A főtt krumplit héjával együtt hosszában félbe vágjuk, az aljából is levágunk egy vékony szeletkét, mert a zsírozott tepsiben majd erre állítjuk, így szebben áll. A közepébe lyukat vájunk úgy, hogy minél több húst tudjunk majd belehalmozni. 
Felvágjuk a többi hozzávalót, a szalonnát, és a bacont is vékony csíkokra, ez utóbbit lehet szeletkékre is vágni. 
Elővesszük a zsírozott tepsit, a krumplikat megtöltjük a  párolt, pörköltös hússal, a tetejére mindegyiknek rakunk a füstölt szalonnából és baconból is. 
Ha szeretjük sajtosan, akkor reszelt sajtot rakunk mindegyik tetejére egy-két csipettel.
Előmelegített forró sütőben megsütjük - amint a szalonna szép piros, akkor elkészült.
Jó, ha van hozzá savanyúság. Egyrészt jobban csúszik, másrészt legalább a zsír egy részét közömbösíti.