Hogy védték az anyát és a kisdedet a rontásoktól Szeged környékén?

Bár területenként a szokások változóak voltak, de a rontástól mindenhol féltek, ezzel magyarázták, ha az ifjú anyának, vagy gyerekének bármi baja esett. Nem csoda, ha minden szerrel védekeztek ellene...


Régen a család feje az apa volt. Ő volt az úr a házban, ő járhatott-kelhetett szabadon az épületben, a feleségnek csak utána volt bejárása. 
Viszont, ha a feleség gyermekágyat feküdt, akkor a családfő csak nagy ritkán mehetett be, pipáznia bent nem lehetett, nem csak ott, de még a konyhában, a pitvarban sem, ki kellett mennie az eresz alá, ha dohányozni akart. 
A leendő anya a szülés idejére már mindent elkészített, egyedül a gyermekágyat, amiben az anya feküdt a szülés után - hagyták a kicsi születése körüli időre. 
Ilyenkor nagyon vigyáztak az ifjú anyára, és persze a kicsire is, nehogy megrontsák a boszorkányok, nehogy rontás érje őket. 
A gyermekágyat általában a bába irányításával készítették el, ilyenkor tiszta szalmával töltötték fel, és új lepedőt tettek le. Az ágy fölé sok helyen szúnyoghálót szögeltek fel, hogy se légy, se már rovar ne zavarhassa őket.  
Az ágyba aztán raktak még rontás elleni szereket is, és szerencsét hozó dolgokat. Fokhagyma került bele, kenyér és sót. Általában egy bicskát is raktak valahová a szalmába, ezt is a boszorkányok ellen. Ha tehették, akkor szenteltvízzel befröcskölték.  És persze ott volt az ágyban az ifjú anya jegykendője is. De volt, hogy a szúnyoghálóra raktak egy piros kendőt - ezek is a rontástól védtek. 
A megszületett kisdedet egy piros kis szalaggal védték a boszorkányok ellen, karjára kötötték. Még keresztelni is ezzel, vagy derékra kötött piros szalaggal vitték.
Rontás ellen valakinek mindig bent kellett lenni a szobában. Akár egy asszony, de még egy macska is jó volt - mert így védve volt a szemmel rontástól. 
Mikor aztán véget ért a gyermekágyas időszak, akkor az ágyat szétszedték, és a benne lévő szalmát még el is égették. Az se volt mindegy, hogy annak hamuját hová tették, lehetőleg elásták, hogy senkinek ne legyen miatta bántódása. 
Első gyermeknél - ezt is szemmel verés ellen az ifjú anya ágyához raktak egy szalmaseprűt, ezzel a bejövőnek mindig meg kellett legyintenie a kicsit.
Voltak olyan helyek, ahol keresztelőig nem adtak nevet a gyereknek, ha megszólították, akkor Nemtudomkának hívták.  Keresztelni a kicsit vagy születés utáni másnap, vagy a következő hétvégén vitték, még nem az anya, hanem a keresztanya vitte a bábával egyetemben. 
Hazaérve Szeged környékén a keresztanya azt mondta: Pogányt vittünk, keresztény báránykát hoztunk...
Ilyenkor a kicsit nem az ágyra tették, hanem az ágy alá - ezt azért, nehogy sírós legyen, aztán még háromszor rá is fújtak, hogy ne ártson neki semmi sem, és még jelképesen meg is köpdösték - szemmel verés ellen. Aztán pedig felvették, és meghintáztatták - ettől nőtt nagyra...
Ezután jött az áldomás  a bábaasszonytól, a gyermek sikeres felnevelésére.
Ezután aztán megtartották a keresztelőt, ami nagy ünnep volt, még a legszegényebbek is kitettek magukért. Fontos volt, mert akinek még erre sem jutott, annak a kicsije szerencsétlen lesz. 
Még távozáskor is megáldották a gyermeket, kérték Jézust, hogy legyen rá gondja, és növessze nagyra, és nevelje kereszténynek. 
A lakoma után már a komák, és rokonok kerülnek sorra, egészen addig, míg az asszony a gyermekkel el nem megy a templomba - avatóra - innentől megtisztul, és vége a gyermekágynak - minden megy a maga sorjában, ellátja a gyermeket, vezeti a háztartást, és minden olyan dolgot elvégez, amit korábban.



Fotó: Fortepan/Hirschler András
Forrás: Sulinet.hu, Családi népszokások, születési szokások