Hogy válasszunk gondozóházat? - Mert van, mikor feltétlenül szükséges...


Van olyan, amikor a család már kezd összeroppanni a teher alatt. Betege válogatja, sok esetben végig elviselhető a helyzet, de van olyan is, amikor akár két embernek is fel kell adni egy idő után mindent, hogy az idős rokont éjjel-nappal el tudják látni. Ez idővel fizikailag, és lelkileg is felőrli az embereket.
Régen voltak a  az állami szociális otthonok, ezen felül az egyházak foglalkoztak még idős gondozással. Akkor is fontos szerepet töltöttek be az idősek ellátásában, de a családok felépítése még más volt, a következő generáció korábban vonult nyugdíjba, és általában egy fedél alatt élt a család, könnyebben akadt éjjel-nappali gondozó egy beteg embernek.

Manapság rengeteg magán otthon, gondozóház is van - bár még így is kicsi a kínálat. és mivel az ellátásért borsos árat kell fizetni - sok családban nem kínálnak megoldást. 
Pedig van az a pont, amikor a gondozó család érdekében jobb lenne a gondozóházi elhelyezés.
Ha valaki észleli, hogy hozzátartozója már nem a régi, lassabban mozog, erősen feledékeny, keveri a szavakat, a számolás sem a régi, hanyagolja a főzést, és valahogy felborult minden körülötte, akkor a biztonság kedvéért jó, ha már előre beszél egy otthonnal - ha korlátozottak keretei, akkor egy államilag fenntartottal, mert itt lényegesen alacsonyabb a gondozási díj, viszont épp ezért nagyon hosszú a várakozási idő.
Ezzel nem azt mondja ki a gondozó, hogy meg akar szabadulni beteg családtagjától, hanem azt készíti elő, hogyha esetleg idegileg, vagy fizikailag már nem bírják a terhelést, akkor méltó körülmények közé helyezhetik el a Mamát, vagy Papát - kibírható térítési díj mellett. 
Ezekben az otthonokban jó körülmények között, néhány ágyas szobákban - társaság fontos - gondozzák a demenseket. Sok helyütt kert és terasz is van, ahová kiülhetnek, ahol közös programokat "összeüthetnek".
 A legtöbb szobában már televízió is van, és egy gombnyomással hívható nővérek. Orvos, orvosok felügyelik őket, gyógytornász jár hozzájuk, és foglalkozásokat is tartanak, melyek elősegítik a betegség lassítását, a lehetőségekhez képest szinten tartását.
Sajnos a magánotthonokban jóval magasabb a gondozási díj, de ezzel arányosan nem mindig nő az ellátás minősége. Nem csoda, hisz az államilag támogatott otthonokban nagyjából 70 ezer forint a beteg térítési díja, ehhez pedig még az állam is hozzájárul fejenként nagyjából 160 ezerrel. Az idős ember nyugdíjának fennmaradó részét pedig vagy a család, vagy saját maga osztja be - ha képes rá - arra költi amire akarja.
Egy magánotthonnál viszont nincs állami támogatás, úgyhogy valójában egy átlagosan 170 ezres ellátási díj is még túl "olcsónak" tűnik, hisz rezsit, orvost, személyzetet, szakápolót,  takarítót, esetenként szakácsot fizetni, az épületet fenntartani, fejleszteni, mosni, és minden ellátáshoz szükséges dolgot beszerezni ebből a költségből szinte lehetetlen. És persze ott a csavar, minden vállalkozás azért indul, hogy nyereséget termeljen. Márpedig ennyi pénzből szinte lehetetlen ez. Ezért ha magánotthon mellett döntünk - mert szorít az idő - akkor nagyon figyeljünk arra, hogy a vállalkozás valóban hivatalos legyen, nézzünk utána a cégjegyzékben, nézzük meg hányan dolgoznak keretében, valóban reális-e annyi ember ellátása ekkora személyzettel, és azt is nézzük meg, hogy hány ember ellátására kaptak engedélyt, valamint végleges-e az engedélyük. Ezek fontos dolgok. 
Nyilván voltunk már szétnézni az otthonban, de tájékoztatást mindenképp kaptunk a személyzetet illetően - számoljunk utána, hogy valóban annyian vannak-e, mint amennyien a cégjegyzékben szerepelnek. Mert ha többen, akkor biztos hogy gond van, minimum a fekete foglalkoztatással nézünk szembe. Márpedig ahol egy szabálytalanság van, ott bizony több is lehet...
Ha ezen a téren minden rendben, akkor is lehetnek buktatók.
Például elég ember van-e nap közben. Ha például napközben van két ápoló mondjuk 12-14 emberre, az nagyon szép dolog. Ám ha az ő dolguk a mosás, főzés, takarítás is a beteggondozáson kívül, akkor az már nem jó, mert vannak olyan betegek, akik szinte állandó odafigyelést igényelnek, például a demencia utolsó szakaszában, stádiumában lévő beteg ember, akit rendszeresen itatni kell, odafigyelni, hogy minden rendben-e. 
És ha tényleg minden tökéletes is az ellátás terén - nem árt, ha eleinte - szoktatási idő után - naponta, de későbbiekben is hetente legalább háromszor, lehetőleg változó időpontban megjelenünk betegünk mellett, és persze itt is érvényes a kéz kezet mos elv... 
Ha időnként az ápolók egy kis bonbont, csokoládét, kávét, vagy bármi apróságot kapnak - valahogy késztetést éreznek a jobban odafigyelésre.
Ja! És még egy! 
Nem szabad óvatoskodni!
Ha bármi problémát észlelünk, akkor szólni kell nekik, ha nagyobb a gond, akkor a tulajdonosnak, ügyvezetőnek! Elvégre szolgáltatás ez, értünk és a betegekért lenne, és a befizetett pénzért cserébe elvárható hogy rendszeresen legyen az a tisztába tétel, rendszeresen itassák a beteget, állapotának megfelelően bánjanak vele. Nyíltan el kell mondani a problémákat, mert csak úgy oldható meg közösen. Biztos, hogy lépni fognak, és jobban odafigyelnek, mert a későbbiekben csak úgy folytathatják tovább a vállalkozást, ha túl sok panasz nem érkezik be.