Fűben-fában-virágban-gyökérben... Gyógyír a növényekben IV/1.

Régen még ritkán jutottak el az emberek az orvoshoz, sokszor közel-távol nem volt gyógyító ember, ezért megtanulták a legtöbb betegségek saját maguk kezelni, apáról-fiúra, anyáról-leányra szállt ez a tudomány.  Idővel megjelentek olyanok, akik a többiektől már jobban értették ezt a "tudományt", kitapasztalták, kikísérletezték a gyógynövények hatását, felhasználhatóságát. Manapság is vannak még füves emberek, és a gyógyszerek drágasága, valamint azok mellékhatása miatt szinte népszerűbbek is mint bármikor a történelem során. 


Mindenesetre ha betegek vagyunk az a legfontosabb, hogy először felkeressük háziorvosunkat. Ugyanis vannak olyan bajok, amiket csak gyógyszerrel és egyéb terápiával lehet megoldani. Viszont az orvossal megbeszélve, egyeztetve kiegészítésként, egy plusz löketnek használhatunk gyógynövényeket is.
Manapság már nem kell sétálgatni a folyóparton, vagy a kaszálón, hogy növényeket gyűjtsünk, érdemesebb betérni egy gyógynövény boltba, ahol még fogyasztásukhoz, felhasználásukhoz tanácsot is kaphatunk. 

Borsmenta - A növény levelét gyűjtjük, mégpedig a világos zöld leveleket leszedegetjük a szárról, aztán megszárítjuk. 
Kiváló görcsoldásra, emésztési zavaroknál, felfúvódásnál , a nyugtató teakeverék egyik összetevője. Erős teája dohányzásról leszokáshoz segítséget nyújt.
Közönséges dió: Ennek a növénynek a levelét, és termésének külső burkát használják. Valamint a még a héjon belüli elválasztó hártyát hasznosítják. 
A diólevelet július és augusztus hónapban gyűjtjük, csak az egészséges leveleket. A burkot pedig szüretkor, ezeket jól szellőző helyen szárítjuk. 
Bőrbetegségek esetén lemosásra használható, esetleg borogatásra, aranyérre kiváló a levélből készülő ülőfürdő. 
Használták teáját is, manapság már ritkán - vértisztító, és gyomor- bélfertőtlenítő hatása miatt. 
Ha problémánk van vérnyomásunkkal, akkor nem árt napi néhány szem diót elropogtatni, mert a benne lévő esszenciális zsírsavak jót tesznek. Ráadásul van egy kis vérhígító hatása is, és érfalaink rugalmasabbak is lehetnek általa.
A dió rendkívül egészséges, persze nem kell kilószámra fogyasztani. Magas a telítetlen zsírsavtartalma - ezáltal csökkenthető vele a koszorúér betegség, stroke, és egyes rákok kockázata. Sok E-vitamin van benne, melynek immunrendszer erősítő, és nyálkahártya tápláló hatása van. 
Elvileg, mivel Omega-3 tartalmú kisebb lesz tőle a kockázatunk cukorbetegség kialakulására. Tartalmaz ezen kívül káliumot, kalciumot, vasat, cinket, szelén, magnéziumot, rezet. 
Galagonya: termését szedik, lekvár készíthető belőle, kiváló erősítő, és hasfogó hatású.  A gyógyászat is használja, virágjából és termésének levéből szívgyógyszert készítenek. 
Nyilván a gyümölcsben is ott van ez a hatóanyag, vagy a lekvárjában, csak kisebb koncentrációban, a szívizom összehúzódásának erejét támogatja, így javítja a szerv vérellátását, egyúttal az egész szervezet vérellátását. Tea készíthető leveléből, hajtásaiból.
Fűzfa kérge - lázas megbetegedésekre ajánlák, kiváló lázcsillapító, fájdalomcsillapító hatású, jó hatású a reumára. 
A fűzfa kérge egyben gyulladásgátló is, és fertőtlenítő, és vérrögképződést gátló hatása van.
Viszont vigyázni kell vele, asztmások, fekélyesek nem fogyaszthatják. Gyermekeknél pedig a bárányhimlős állapot kizáró ok.
Fehér libatob: régen paréjnak is hívták, leveléből fokhagymával spenót-ízű főzelék készíthető. Magas kalcium-, vas-, és fehérje tartalmú növény. Főzelék, saláta készíthető belőle.
Fekete bodza: Használják kérgét, a belőle készült főzet reumás fájdalmakra kiváló hatású.
Levele szintén reumára, valamint fájdalomcsillapításra jó.
Virága pedig megfázásra jó, teát készítenek belőle, ez izzasztó hatású, köhögés csillapító, fertőtlenítő, nyugtató, vesetisztító, szíverősítő, vérnyomáscsökkentő. 
Kiváló lekvár készíthető belőle, melynek nagyon magas az ásványi anyag tartalma, jó reumás fájdalmakra, fájdalmakra, megfázás ellenszereként is kiváló, és ha sokat eszünk belőle, akkor hashajtó is. 
A fekete nadály az egyik legsokoldalúbban használható gyógynövény. Levelében A- C-, és B12 vitamin van, tartalmaz foszfort, káliumot, kálciumot, és hatalmas a fehérjetartalma. Gyökerét jobb ha nem használjuk, mert az még nem bizonyított hatásokkal bír. 
Levelét még zöldjében borogatásként, de szárítottan is használhatjuk, és űlőfürdőben is tökéletes. Leveléből tea nem főzhető, nyílt sebre sem használható, külsőleg borogatásra viszont tökéletes. Viszont kiváló gyógyszeralapanyag, de mi csak óvatosan bánjunk vele!
Fodormenta - Szélhajtó, görcsoldó, epetermelést fokozó, gyomorerősítő és görcsoldó hatása van, illóolaját megfázáskor használják, teája kiváló köhögéscsillapító. A mentol lényegében ebből a növényből készül.
Gyermekláncfű - Gyökerét május-júniusban és ősszel gyűjtik.
A gyökér májműködést erősítő, segíti az emésztést, az epe termelést, kisebb az epekő kockázata, és májgyulladás esetén és gyógyító hatása van. 
Levele serkenti a veseműködést, így vízhajtó hatása is van. Szára frissen old egyes epeköveket, méregtelenítő hatású, magas magnézium tartalmú. Teáját legjobb reggel fogyasztani. 
Hársfa - nyugtatót, görcsoldó hatása van. Jó hatású álmatlanság esetén is, ezen kívül megfázáskor is jó szolgálatot tesz, izzasztó hatása van, és váladékoldó hatása is ismeretes.  Erős köhögés kezelésére már régi gyógyszer, toroköblítőként is kiváló, és kozmetikumként is használható teája borogatásként a karikás szemekre. 
Viszont csak a nagy levelű és a kis levelű hársfa virága használható.
Csalán - Magas vas-, és vitamin tartalma van, ásványi anyag tartalma is figyelemre méltó, jó hatású vérszegénységben. Kiváló tápanyag állatok számára is.
Cickafark - gyulladáscsökkentő, vesebetegségekre, májbetegségekre teája jó, és használható étvágygerjesztőnek, epeműködés serkentőnek is.  Vérszegénység ellen is használták teáját, ráadásul nyugtató, erősítő hatású is.  Borogatásra, teára csak a virágzatát használjuk!
Közönséges galaj - Pajzsmirigy problémáknál használják, rendezi az alul- és túlműködést is, teájával gargalizálnak. Csökkenti a göbösödést, és a duzzanatot.
Jó a tinédzser kori pattanásokra is tea formájában. 
Lándzsás útifű - Levelét gyűjtik a virágzás kezdetéig.
Baktériumölő, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő hatású, jó az égési sérülésekre, nyáklazító hatású, bevonatot képez a torok nyálkahártyáját, így csökkenti a gyulladást, és a köhögést is.  Régen főzetét gyulladásokra, sérülésekre, és vérzéscsillapításra használták - egyben fertőtlenít is. 
Libapimpó - az egész növényt felhasználják de kifejezetten gyökér nélkül, utána szárítják. Kiváló hatású gyomorbántalmakra, hasmenés, bélvérzés, hurut, fekély, aranyér esetén ülőfürdőbe is jó. Hatásos vérszegénységre, gyomorgörcsökre, bőrbetegségekre, ínygyulladásra, csontritkulásra, és fagyási sérülés esetén is.
Mivel irritálja a gyomrot, ezért mindig étkezés után fogyasszuk!

Rengeteg gyógynövény ismert, ezeknek csak egy töredékét soroltam itt fel hirtelen. Még három részben próbáljuk összegyűjteni ezeket a csodálatos gyógyítókat.


Fotó: Fortepan/PÉTERFFY ISTVÁN 
Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!