Amikor még éjjel zárva voltak a lépcsőházak

Nem kóddal nyíltak a kapuk, és nem is saját kapukulcsoddal - csengettél szépen a házfelügyelőnek.

És nem ám éjjel kettőkor... este 10 körül már bezárták a bejáratot, és csak minimum néhány perc várakozás juthattál be az ajtón.  
Manapság kissé kivitelezhetetlen lenne. 
Nem volt ez részint rossz, hisz senki sem mehetett be este egy házba úgy, hogy ne tudjanak róla. 
De rossz is volt - hisz ha bement idegen valakivel egy házba, arról másnap már mindenki tudott...
Régen is voltak három műszakos munkahelyek, de sokkal-sokkal kevesebb. Régen is voltak az éjszakát szórakozásra használók, de ez is jóval kevesebben élték életüket éjszaka. 
Nem is volt rá pénz, és energia sem. 
Hétvégén persze - akarom mondani vasárnap - kimozdultak az emberek, ki-ki ahogy tehette. Színház volt talán az egyetlen, ahonnan biztosan nem lehetett tízre visszaérni, ha máshová mentek -  odafigyeltek arra, mikor záródik a kapu, hogy biztosan hazaérjenek.
Ennek persze nem csak az volt az oka, hogy nem szerettek várakozni, hanem a házfelügyelő nem örült kifejezetten annak általában, ha kirángatták a rádió mellől, vagy később a tévé elől. 
Ha pedig nótórius kimaradóról volt szó, azt ki is oktatta arról, hogy ez, amit csinál - a szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlen dolog.
Ráadásul a későn érkező számolhatott azzal is, hogy a kaput "ingyér" - senki nem nyitja ki...
Fotó: Fortepan/Makovecz Benjámin