Amikor ilyen nagy telek voltak, meg még ilyenebbek

Térdig érő hó, hótakaró alól ki sem látszódó autók, a hótömeg miatt kinyithatatlanná vált tanyasi házajtók. Amikor nem ösvényt lapátol az ember a hóban, hanem folyosót... Gyerekként derékig,


felnőttként térd fölött érő hótömeg. Ha pedig még a szél is besegít - a hófúvás több méteres torlaszokat állít. Aki megérte már az ötvenet, mindenkinek volt hasonló élménye.
Régen nem volt különleges a havas tél. A télhez úgy hozzátartozott ez a hideg csapadék, mint a nyárhoz a napfény. Természetes volt.
Természetes volt, hogy télen nem munkába menettel kezdtük a napot, hanem hósepréssel jó álmosan. De mire végeztünk, addigra rendesen felébredtünk. Reggelente a fél utca kint seperte, tolta a havat, hordták kifele kannában a hamut, salakot, és szórták fel az egész járdát, nehogy valaki megcsússzon. Akkoriban még büntetett a közterületes, ha balesetveszélyes volt a járda, és fölháborodtak az emberek, ha valaki nem takarította háza előtt a területet. 
A kocsi letisztítása sem volt gyerekjáték, és sokszor a zár is befagyott... Ilyenkor aztán jöttek a praktikák, legvégső esetben a meleg levegő... :)
De még hogy a kocsi zárja...! A nyolcvanas években második emeleti társasházi lakásunk ajtózára is rendszeresen befagyott a nagy teleken. Jeges volt. Ilyen mostanában nincsen. Lépcsőházon belül... Nem semmi telek voltak akkoriban.
Még nem volt különleges dolog a hóember készítés, pici koruktól gyakorolták a gyerekek. Sokszor november végén, december elején leesett az első hó, és a vége valamikor februárban olvadt el. Közben persze vékonyodott, de mindig jött az utánpótlás.
Egész télen hízott a jég a tavakon, bátran lehetett korcsolyázni, nem kellett félni, hogy rossz helyre lép valaki...
Még a nyolcvanas, kilencvenes években is nem volt ritkaság a nagy tél. Később is előfordult, de akkor már ritkábban. A hideg évszak idővel inkább néhány hétre korlátozódott, a többi jobbára ősz lett. Manapság pedig már örülünk, ha legalább a Karácsony környéke fehér... Vagy ha akkor nem jön össze, néhány nap máskor...

Fotó: Fortepan/Bojár Sándor