Tudtad, hogy régen a gyerekek gyalog jártak iskolába?


Igen, a városiak is. 

A múltkor olvastam egy riportot még a "kicsi", 13 éves Egerszegi Krisztinával és szüleivel, amiben arról is szó volt többek között, hogy nővérével, aki Krisztina úszása kezdetén 7 éves volt - pár hetes beszoktatás után - egyedül mentek az edzésre, gyalog, és tömegközlekedéssel. 
Akkoriban, és korábban ez valahogy természetes volt.
Én is elsőtől kezdve - az első néhány nap kivételével - egyedül közlekedtem, pedig az iskola tőlünk nagyjából 2 kilométerre volt. 
Egyedül mentem zongorára, és később edzésre is, vagy bárhová, ha valami délutáni program volt.
Nem volt ez egyáltalán egyedi, teljesen természetes volt.
Nagy ritkán előfordult, a szülő a buszon elkísérte a gyerkőcöt valami oknál fogva, vagy ha volt kocsi, akkor egyszer-egyszer odakanyarodtak a sulihoz, de az esetek túlnyomó részében kutyagolva tették meg az utat reggelente.
Ha csak nem volt túl messze az intézmény a lakástól, de akkor ott volt a villamos, vagy a busz. 
Valahogy nem volt divat a csemetét fuvarozni, és a gyerekek sem igazán igényelték, hogy a szülő a sarkukban legyen.
Az olyan "gyerekes" volt. 
Szerették, ha nagynak látják őket, ha már majdnem olyanok, mint a felnőttek.
A falusi, tanyasi iskoláknál ez szinte természetes volt, ott több kilométert is kutyagoltak  iskolába menet, meg persze hazafele. 
De egy nagyobb városban is előfordulhatott, hogy a gyerek hosszabb távot sétált, vagy esetleg biciklizett az iskoláig. És kibírta, sőt szerette.
Jó is volt az, amikor hazafele menet baktatva kibeszélhettük az aznapi történéseket, vagy kedvenc színészünkről, filmünkről, vagy mondjuk egy meccsről traccsolhattunk útközben. 
Elrepült az idő, nem volt olyan unalmas, mint várakozni a buszmegállóban, aztán kapaszkodni, hogy fel ne borítson a többi utas. 
Abban az időben a szülők nagy része olyan munkabeosztással dolgozott, hogy egyszerűen nem tehette meg, hogy a gyerekét kísérgesse. Se menet, se jövet. 
Korán megtanulták az önállóságot, és azt, hogy vigyázzanak magukra. Mert akkor sem volt minden veszély nélküli egy gyerkőc élete, csak jó előre kioktatták őket a szülők, hogy egyedül sehova sem kóborolhat, idegentől ne fogadjon el semmit, és ne higgye el, hogy bárkivel üzen a szülő neki, senkivel se menjen sehová semmilyen indokkal. 
És valahogy felnőttünk...
Fotó/Fortepan/Urbán Tamás/KORENCHY LÁSZLÓ
Kommentelési lehetőség a Magyar anzix Facebook-oldalon.
Ha szükséged van egy cikkre, mert megjelentetnéd, kérlek szintén oda írj üzenetet! Köszönöm!