Ő volt Noémi Az aranyember című filmben

Péchy Ildikó néven született Hajdú-Biharban, Polgáron 1940. május 21-én.  Ma már Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőnk, Érdemes, Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Sajnos mostanában nem  e téren hallunk róla a legtöbbet.
Pécsi Ildikó érettségi után jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahová elsőre fölvették.  Osztálytársai között volt Cs. Németh Lajos, Horesnyi László, ifj. Kőmíves Sándor, Végvári Tamás. 1962-ben szerzett diplomát, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. Négy évig volt tagja, majd újabb négy évre a Vígszínház következett, majd a Mikroszkóp, a kecskeméti Katona József Színház, Radnóti, Népszínház, és a József Attila, melynek 1990 óta tagja. 

Különleges szépsége és egyénisége miatt sokat foglalkoztatott színésznő, rendkívül sokoldalú. Drámában, komédiákban, paródiákban, és operettben is megállta helyét. 
Ő volt 22 évesen Noémi Az aranyemberben. De szerepelt a Tenkes kapitányában, majd jóval később a Linda c. sorozatban is.  Rendezőként is kipróbálta magát, méghozzá sikeresen.
Ő szervezte, rendezte annak idején a Táci Gorsium Nyári játékokat. Önálló esteket is tartott.
Olyan színpadi művekben szerepelt, mint a Salemi boszorkányok, Galilei, Rómeó és Júlia, Othello, Cyrano, Irma te édes, Liliom, Maya, Rozsdatemető...


Fotó: nlc, Origo