Dédanyáink még szenteltvízzel, és -sonkával védekeztek a villámlás ellen...


Régen úgy gondolták, hogy a villám, a mennydörgés az csakis a fentiek büntetése lehet. 
Hogy aztán épp miért rád haragudtak , annak több magyarázata, lehetséges oka volt.  Az égi hatalmak például nagyon nem szerették, ha valaki pénteket dolgozott, főleg a mosást, vagy kenyérsütést nem tolerálták.  Aztán persze a káromkodás miatt is előfordult az istennyila, - ugyanúgy, mint ahogy az az asszony sem csodálkozhatott, ha villámcsapás érte, aki fedetlen fővel mutatkozott. 
Úgy gondolták, hogyha egy házba villám csapott, akkor az hét évig bármikor előfordulhat. Így aztán próbálták tőle óvni az épületet. Akár szenteltvízzel vagy szentelt sonka darabjával. Aztán ha mégis beleütött a villám, akkor azt csak tejjel, vagy aludttejjel, esetleg bivaly tejjel, vagy fekete tehén tejével lehetett oltani... Már, ha hirtelen találtak olyat, és még fejni is volt idejük, no és ha már fejtek, akkor eleget egy háztűz oltásához...
Nem igazán állt össze a kép a régieknél, hogy a mennydörgés, és a villám összefügg. A mennydörgésről úgy gondolták, hogy a fenti angyalok harcolna, veszekednek, és a kardcsattogást halljuk. Aztán olyat is gondolnak, hogy Szent Péter görgeti a hordókat, vagy pedig Illés hajigál valamit. Aztán mikor már tudták, hogy mi a kuglijáték, akkor úgy gondolták, hogy talán fent is kugliznak. 
Egyes vidékeken azt tartották, hogy Krisztus szamárháton szalad. 
A csángók pedig úgy magyarázták, hogy Illés hintón közlekedik, mégpedig a Göncölszekeren. Közben csattog az ostorával - ez a mennydörgés, a villámlás pedig a kerekek szikrázása. 
Érdekes volt az a hit, miszerint az első tavaszi mennydörgéskor hemperegni kell a földön, ez esetben nem fog fájni a dereka az illetőnek. Ha pedig ilyenkor falba veri a fejét, akkor a feje nem fog fájni egész évben... 
Aztán persze ott  volt a nagy kérdés, hogy mit kell csinálni olyankor, amikor dörög az ég, villámlik, és mi épp a szabadban vagyunk. Azt nyilván tudták, hogy bizonyos esetekben veszélyes a dolog, próbáltak a maguk módján védekezni ellene, sokszor teljesen logikusan.
Fontos tanács volt, hogy félni nem szabad. Nem teljesen butaság, hisz aki fél, az nem tud jól dönteni. Márpedig vészhelyzetbe mindig fontos a jó, és gyors döntés.
Ha pusztában ért a zivatar, már a régiek is úgy gondolták, hogy a legjobb, ha lefeküdsz a földre. Igaz, hogy betegséget lehet akár tőle kapni, de abból mégis nagyobb az esély, hogy kigyógyulsz, mint egy villámcsapásból.
Tudták, hogy viharban nem jó ernyőt nyitni. Veszélyes is, hisz fém alkatrészek vannak benne, másrészt egy zivatarban nem sok hasznát veszi az ember, hisz pillanat alatt kifordul a szélben.
Tudták azt is, hogy nem jó fa alá állni, de ha már mindenképp muszáj, akkor legalább az a fa ne legyen magányos, és ne álljunk a fa töve közelébe. 
Sőt  ha egy egész csoport került bajba a viharban, akkor próbáljunk meg a többiektől távolabb kerülni, hisz a csoport vonzza a villámot, ha messzebbre megyünk, akkor nagyobb az esélyünk.
Aztán volt olyan tanács is, hogy csakis egyenesen menjünk ilyenkor, mert egyrészt az a legrövidebb út, másrészt ha cikk-cakkban lépkedünk - nagyon könnyen beverhetjük a fejünket a villám cikk-cakkjába. 
Az jó dolog, ha egy magas - nagyon magas - tárgy közelében vagy. Pózna, torony, hatalmas fa. De ne menj alá, a közelébe, hanem várjál, míg abba üt a mennykő utána már biztonságba leszel. 
Ha ezeket a dolgokat betartjuk, nagy eséllyel a vihart megúszhatjuk ép bőrrel. Akár otthon vagyunk, akár pedig a mezőn - egy szál ingben...

Fotó: Fortepan/Saly Noémi, Fortepan/Nagy Zoltán