Mi volt még a táskádban az iskolai felszerelésen kívül?




Könyvet, füzetet, tolltartót, ha kellett rajzfelszerelést, vonalzót, ilyesmit vittél magaddal, de volt olyasmi is, amit nem használtál órán, mégis jó volt, ha nálad volt.

Az egyik a tisztasági csomag volt. Általában egy vászonzacskóban hordtad, és minden kicsi volt benne. Mini szappan, mini szappantartó, kis fésű, kis törülköző, és az elmaradhatatlan, összecsukható pohár. Általában persze WC-papír is, mert akkoriban sem volt a legtöbb helyen az illemhelyeken, nem ártott, ha van nálad pár "levél".

Aztán ott volt a szalvéta. Legalábbis a hatvanas évek végéig még sok helyen nem ártott, ha a tízórain kívül egy vászonszalvétát is beraktatok az uzsonna mellé.
A nagyszünetben aztán ki kellett pakolni a padra az elemózsiát, szépen megterítve, és általában a tanári szemek kíséretében elfogyaszthattad a falatozni valódat. 
Később, mikor divatba jöttek a szaktantermek ez a módi feledésbe merült, a gyerekek már kutyafuttában, a terem előtt, vagy az udvaron kaptak be pár falatot.
És persze ott volt a tesicsomag is, mindaddig, míg a tanárok meg nem unták, hogy valakinek sikeresen mindig otthon maradt vagy a mez, vagy a cipő. Úgyhogy sok helyen egy idő után beszedték, és havonta egyszer adták haza. Volt is szaga rendesen... :)
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán, galéria Savaria