Játszottál még ezzel a játékkal?

Ez is egy olyan játék volt, amit szegény gyerek és gazdag gyerek is egyformán űzött, legfeljebb maga a karika volt más anyagból.
Akiknek tellett boltban vásárolni, azok fából készülttel szórakoztak, akik nem tudták készen megvenni, azok meg a háznál található használaton kívüli nagy bicikliabroncsot, vagy más, kisebb kerékabroncsot fogtak be erre a célra.
Ezt a fiúk és lányok is egyformán szívesen játszották. 
Kellett hozzá egy rövid bot, amivel hajtották, és irányították. Persze az utcán, hisz régen a gyerekek legtöbbje kint játszott a többi gyerekkel együtt. 
Ennek az utódja volt a hulahopp karika. Itt már a fiúk és lányok másképp használták. 
A lányok derekuk körül pörgették, forgatták, amíg csak birták szusszal, gyors mozgás kellett hozzá, rá kellett érezni a nyitjára. 
A fiúk inkább megpörgették, és úgy löktél el sima felületen, hogy egy idő után visszafordult hozzájuk. Persze ehhez is kellett kézügyesség és kitartás, sok gyakorlás...
Mindenesetre filléres játék volt, de sokáig el lehetett vele tölteni az időt.