Hol készülhetett ez a fotó?


A jelenet még 1967-es, és a magyar filmművészet legmonumentálisabb alkotásának forgatásán készült - épp egy pihenő alatt.
 Ez a film egy alapvetően szerelmi történet, mely nagyjából 1533-ben kezdődik, és 1552-ben, az Egri vár ostromakor fejeződik be, több itthoni, és bulgáriai helyszínen forgattak 1967-ben, a bemutató pedig egy évvel később volt.  Az egri vár kisebb változatát  Pilisborosjenőn építették fel. 
Az elkészült filmet külföldön is bemutatták több helyen, Az elveszett amulett néven futott a mozikban, és itthon az évek során több mint 10 millióan látták, természetesen nem számítva a DVD-s, és televíziós megtekintéseket.
Maga a film akkori szinten hatalmas költségvetéssel készült, az eredetileg tervezett  19 millió helyett végül 45 milliót taksált a végösszeg. Mindez abban az időben, mikor egy átlagfizetés 1500-2000 Ft. körül mozgott. 
Hatalmas tömeget mozgatott meg a forgatás, nem véletlen, hogy a katonaság segítségét is igénybevették, de még így is takarékoskodtak jócskán, hisz a távoli jeleneteknél léggömbök helyettesítették a törököket. 
Érdekesség, hogy a díszletet Szász Endre  grafikus tervezte, aki a helyszínen figyelemmel kísérte a műveleteket. 
Bár a színészek akkoriban még tanultak vívni, lovagolni, de nem ártott egy kis plusz oktatás nekik, Ferdinandy Géza öttusázó segédkezett ebben. 
A rekkenő hőség miatt egyszer tűz ütött ki a díszletek között, ez is szerepel a filmben, hisz az oltás folyamatát filmre vették, persze úgy, mintha a török időkben történt volna mindez, az oltási műveletet Dobó István vezette, Sinkovits Imre személyében. 
Érdekes, hogy az Ifjúsági Magazin olvasóit kérdezték, szavaztatták meg - ki legyen Cecey Éva a filmben. Végül Venczel Vera "nyert". Ez azért érdekes, mert ők már korábban is ismerték egymát, hisz Kovács István húga volt Venczel Vera barátnője. 
Jópofa lehetett forgatás közben, amikor Benkő Péter lóval sebtében beérkezik a várba, és épp hogy csak neki nem ütközik egy statisztával. Kezdő színészként kiesett a szerepéből, és egy "boccsal" elnézést kért az ijedelemért...
Mindenesetre a forgatás jó hangulatban folyt, az eltelt - közel - 50 év is bebizonyította, hogy manapság is nézhető, és élvezhető film. A szereplő kiskatonáknak kifejezetten jól jött ez a forgatás,hisz jóval
szabadabb körülmények voltak, mint a laktanyákban, ráadásul neves, ismert művészek közelében lehettek, és a forgatások jutalmául egy kis sört is "élvezhettek".  
Aki akkoriban katonaként forgatott a helyszínen, mai napig a film megtekintésekor büszkén keresi magát a filmkockákon - hogy igen, én is részese voltam...

 Fotó: venczelvera.hu, sugopartihirek.hu, Fortepan/Lőw Miklós