Hogy várták régen az újszülöttet?

A régi időkben egy kapcsolat az utódért, a gyermekért köttetett. Általában már házasságkötéskor valamilyen jelképes ajándékkal, vagy szóbeli utalásokkal a fiatal pár tudtára hozták, hogy mielőbbi gyermekáldásra számítanak tőlük. 
80-100 éve még a sokgyermekes család volt az általános, 10-12 gyermeket is szültek az asszonyok, és mivel elég magas volt a gyermekhalandóság, ezért 8-10 nőtt fel közülük. 
Ha az asszony várandós volt, az munkában nem jelentett megkülönböztetést, mert hát ha dolog volt, azt el kellett végezni. Ellenben voltak előjogai, és olyasmik is, aminek betartására oda kellett figyelnie, nehogy valami baj érje a kicsit.  


Ha valamit megkívánt, függetlenül attól hol, és mikor, akkor azt elvehette. Például ha megkívánt egy körtét, almát, szőlőt, valamilyen gyümölcsöt saját magától leszakíthatta. Nagy dolog volt ez akkoriban, hisz a fiatalasszonyok az ifjú férj szüleinél laktak, és az ifiasszony állt az utolsó helyen a jogok szerint az új házban.
De ilyenkor amiben csak tudták, segítették, minden lehetséges módon próbálták az ő, és a leendő utód egészségét óvni. 
Gondosan vigyáztak, és vigyáznia kellett arra, hogy szárítókötés alatt ne kelljen átbújnia, mert akkor a gyermek nyakára csavarodhatna a köldökzsinór.
Úgy intézték, hogy torzszülöttet, testi fogyatékost ne lásson a leendő anya, nehogy az ő gyermeke is az legyen. 
Amikor az asszony szült, akkor a leendő nagymama, és a bába lehetett csak bent a helyiségben, az anya párnája alá pedig olvasót tettek a szülési fájdalom enyhítésére.  Mikor meglett a gyerek, akkor a kicsi kezére is olvasót tekertek, sokszor babonából a kis inget fordítva adták a picire, hisz az szerencsét jelentett.  Az olvasót a csuklóján egészen a keresztelőig hagyták rajta.
A legelső fürdővizet - születés után - a ház háta mögé borították, a köldökzsinórt is ugyanoda ásták. 
Úgy voltak vele, hogyha a kicsi foggal születik, akkor bizonyosan tudós ember, garabonciás lesz belőle, ha burokban született, akkor természetesen szerencsés lesz, és olyan ereje lesz, hogy embereket gyógyíthat. 
A keresztelőt aztán általában a szülés utáni vasárnap tartották meg. Régen az volt a szokás, hogy a templomba az anyai nagymama és a keresztanya vitték el. Nem volt szokás ekkor még, hogy testvér legyen a keresztszülő. Baráti körből választottak.  A keresztelő után hazavitték az újszülöttet és az édesapja kezébe adták, ezzel ő befogadta gyermekét a családba. 
A keresztelő nagy ünnep volt, kisebbfajta lakodalommal is felért. A keresztanyától babakelengyét kaptak, amibe minden beletartozott, ami a gyermek ellátásához szükség volt. Hogy az ajándék milyen gazdag volt, az nyilván az anyagi helyzettől függött. 
Szülés után két héttel aztán már az anya is elment a templomba, természetesen gyermekével együtt. Ekkor a pap megáldotta őket férje és a keresztszülők kíséretében. Innentől kezdve már kijárt az anya a gyerekkel, hisz az áldás megvédte az ártó szándékoktól...

Fotó: Indafotó