Tudod, milyen a jégcsap íze...?

Egyrészt régen, valamikor az ötvenes-hatvanas években télen még nem volt jégkrém. Egyszerűen nem lehetett kapni, fel sem merült senkiben, hogy hideg időben ilyesmi kellene.
Fagylaltot is majd csak a melegebb idők beálltával, valamikor április végén, május elején kezdtek el árusítani.
Ráadásul boltokban nem igazán tartottak akkoriban ilyen finomságot, majd valamikor a hetvenes években terjedt el jobban, megjelent egy orosz jégkrém a piacon csoki-vanília ízben, az ára 2 Ft volt, és ezt egész télen vásárolhattuk.


Ám addig sem voltunk hideg finomság nélkül, mert ha sikerült a zimankóban egyedül kislisszanni az udvarra, akkor előbb-utóbb nagy eséllyel leszedtél magadnak egy jégcsapot, és elnyalogattad. 
Ha ráfanyalodtál akkoriban,, biztos, hogy manapság is emlékszel az ízére. Nem annyira hideg, mint gondolná az ember, kicsit porízű, de mégis valahogy üdítő volt. És mivel a szülők általában tiltották, ezért rettenetesen csábító volt. 
Volt, hogy úgy mentünk haza a suliból, hogy az egész társasság jégcsapot kóstolgatott. Akár, mint a fagylaltot. Mint nyáron a jégkockát. Mert bár arra találták ki, hogy a szörpöt, vizet lehűtse, nem volt igazi gyerek az, amelyik nem próbálta ki önállóan fogyasztani. Hisz hideg volt, jeges, képzeletben akár a fagylaltot is helyettesítette. És olyan mókás volt, amikor a szádban ide-oda utazgatott, szinte akaratodtól független...
Ugyanúgy, mint a hó evése. Nem kanálszámra, de azért minden tisztességes rosszcsont megkóstolta akkoriban, és legtöbbször semmi baj nem volt belőle, maximum egy kis torokgyulladás, ha túl torkosok voltunk. De legtöbbször még az sem. Főleg akkor nem, ha direkt azért fogyasztottad, hogy beteg lehess... :)