Te gyerekkorodban vágtál csirkét?

Régen a kislányok pici koruktól fogva anyjuk, nagyanyjuk mellett sündörögtek a konyhában, szabályosan beléjük ivódott minden, ami előttük zajlott.
Mire 8-10 évesek lettek, a legfontosabb házimunkákat akár már egyedül el tudták végezni, tízéves korra sok gyerek az egyszerűbb ételeket magában is el tudta készíteni.
Annak idején faluhelyen nem is hallottak vágott baromfiról, teljesen természetes volt, hogy hetente akár többször is, de hétvégén szinte biztos volt, hogy több csirkét, kacsát is vágtak.

Három-négy éves korban sokszor már odaállították őket, hogy nézzék, hogy kell csinálni, mire odakerült a sor, hogy biztonságosan tudott a késsel bánni, már pontosan tudta, hogy hogy fogja meg a csirke lábát, fejét, mit kell tennie, hogy a lehető legkíméletesebben végezze el a műveletet. 
Tudta, hogy már mielőtt befogta a baromfit, már fel kell rakni a vizet melegedni. Tudta azt is, hogy a felfogott vért nem dobjuk ki, hanem abból fenséges reggelit lehet készíteni, ehhez nem árt zsírt, és néhány hagymát is elővenni.
Tudta, hogy kopasztáskor gyorsan kell dolgozni, hogy a vízbe nem kell sokáig mártogatni az aprójószágot, mert kiszakadhat a bőre, kapkodni kell a tollat rendesen lefele,  hogy utána jól le kell mosni, ha szőrös a jószág, akkor azt le kell égetni spór fölött, később pedig a gáz lángja fölé tartva. 
Mivel pici korában benne nőtt fel, mire levágni megtanulta a baromfit, addigra már azt is tudta, hogy kell szétbontani. Nem nagy művészet, mert elég hozzá a józan parasztész, de nem árt, ha látja előtte a menetét. 
Úgyhogy mire elérték a 10-12 éves kort, már bátran be lehetett állítani egy-egy esküvői előkészületnél, és közel azonos munkát tudtak végezni, mint a tapasztalt háziasszonyok. De ha nem, akkor is hamarosan megtanulták, mert a jó mozdulatokat az asszonyok dicsérték.
Annál nagyobb ösztönzés meg nem kell, mint ha a munkád jónak találtatik!