Mindegy ha viseltes, csak rendben legyen... - mondták régen


Ha valaki szegény volt a végtelenségig hordta ruháit.
Ünnepre, vagy ha mennie kellett valahová: hivatalos ügyet intézni, vagy orvoshoz - akkor lehetőségeihez mérten felöltözött, de egyébként, otthon, munkához csakis már agyonhordott, nyűttes, de varrott, és a munkához képest rendben tartott ruhát hordott.
Az idős parasztasszonyok mai egyik legfontosabb viselete a hetvenes-nyolcvanas évek kötött cicanadrágja, melynek legjobb beszerzési forrása a román árusok voltak egykoron. Ők viszonylag olcsón, ráadásul jó minőségben hozták ezt a közkedvelt ruhadarabot. Jó volt, mert gazdájára nyúlt, egy kötény és ruha alá felvéve egy zoknival helyettesítette a harisnyanadrágot, mármint a nylon harisnyát, az az uraknak való. Egy parasztasszony ha volt is harisnyája nagy becsben tartotta, harisnyakötőre biztos nem futotta, hanem vastag gumit összevarrt, azzal rögzítette a combján, hogy ne csússzon le. De ezt is csak ünnepkor, mert amúgy az igazi a cicanadrág volt.  

Ezt annyira kedvelték, hogy tényleg csak akkor dobták el, ha már nem lehetett semmit kezdeni. Stoppolták, foltozták, próbálták még egy rövid ideig használhatóvá varázsolni. 
A zoknikkal is így voltak. Nem sokat számított, női, vagy férfi zokni. Akkor meg éppen nem, amikor már csak fél pár volt belőle, mert fele része már kezdett inkább ementáli sajthoz hasonlítani. Ilyenkor meghagyták a felét, aztán valami hasonló színnel otthonra, mezőre felvették. Úgy voltak vele: Ha nem párja, cimborája - és senki nem fog másikat adni helyette...
Faluhelyen egyáltalán nem nézték le akkoriban azt, aki akár foltos, vagy varrott kötényben, ruhában, nadrágban ment a boltba, hisz nem azt jelentette, hogy trehány, lusta, vagy szegény.... Ugyan már...!
Pont az ellenkezőjét! Aki kihordta a ruhát, és nem dobálta csak úgy el, fölöslegesen, az takarékos menyecske, vagy ember volt, tudták: nem folyik ki a pénz a keze közül...

Fotó: Indafotó,Damdadam